fbpx
Blog
2024.03.19.

Márciustól a szokásos, kisebb-nagyobb változtatásokon túl néhány jelentősebb bővítésre is sor került a Seafleet rendszerben. Bekerültek új funkciók, de a holding jelleggel működő cégcsoportok számára is vannak jó híreink. Nézzük a jelentősebbeke ...

Lapszemle
2024.01.26.

Már csak egy hétig használhatjuk a 2023-as évben vett matricákat. 2024. február 1-től, azaz jövő csütörtöktől már csak a 2024-es évre szóló matricákkal használhatjuk a díjköteles utakat.

Forrás: NÚSZ Zrt. – a képre kattintva a térkép teljes m ...

Blog
2024.01.03.

 

A "Ezekkel az autókkal lehet sok benzint megspórolni" címen szemlézett cikk roppant tanulságos, ugyanakkor elgondolkodtató is egyben. Az egyértelműen örvendetes, hogy a plug-in hibridek a kezdeti 10-25 km helyett mára képesek ...

Lapszemle
2024.01.03.

A Mazda egyedi módon oldotta meg, hogy az elektromos MX-30-ban ne kelljen félni a lemerüléstől. Tett bele egy benzines áramfejlesztőt.

 

 

Röviden - Mazda MX-30 R-EV Edition R

MI EZ?

A 2019-ben bemutatott, teljesen e ...

Lapszemle
2023.12.28.

Odáig ért a konnektorról tölthető akkus hibridek fejlődése, hogy több márkánál is háromjegyű hatótávértékeket ad ki a szabványos ciklusban végzett mérés. Összegyűjtöttük a legnagyobb hatótávú plug-in hibrideket.

Nagyjából egy évtizede van ...

Lapszemle
2023.12.19.

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak au ...

Lapszemle
2023.09.13.

A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 21 ezerrel több jármű kapott világoszöld hatósági jelzés és ez idő alatt a környezetkímélő motorkerékpárok száma is több mint a kétszeresére nőtt.
A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tis ...

Lapszemle
2023.08.18.

A környezetkímélő gépjármű után nem keletkezik sem gépjárműadó, sem cégautóadó fizetési kötelezettség.

Ilyenek az elektromos és a nulla emissziós gépkocsik. Ezek‌ a következők:

tisztán elektromos gépkocsi (a forgalmi engedélyben 5E körn ...

Lapszemle
2023.07.06.

Bár továbbra is elég távolinak tűnik, hogy a hétköznapok részévé váljanak a levegőmentes gumik, Franciaország északi részén már ilyen abroncsokkal szerelt teherautókkal szállítják ki a leveleket.

Már régóta léteznek strapabíróbb gumik fejlesz ...

Lapszemle
2023.07.03.

A maradványértéken történő megvásárlást teljesen független ügyletként kell kezelni a korábbi lízingtől.

Tehát nincs jelentősége, hogy a lízingdíjak esetében milyen mértékű áfalevonásra volt jogosult a vállalkozás. Csak azt kell vizsgálni ...

Lapszemle
2023.02.27.

A praktikum mellett főleg anyagi megfontolásokból válik carsharing vagyis közösségi autómegosztás egyre vonzóbb, átlátható és költséghatékony alternatívájává a céges autóknak.

Egyre népszerűbb Budapesten és vonzáskörzetében az autómegosztás m ...

Lapszemle
2023.02.20.

„Hamarosan várható egy javaslat, miután az Európai Bizottság tavaly konzultációt indított.

Biztosítók, lízingcégek, autójavító műhelyek és más cégek széles körű koalíciója felszólítja az Európai Bizottságot, hogy rövidesen tegyen javaslatot a ...

Lapszemle
2022.12.06.

Globális felmelegedés ide vagy oda, a téli vezetés még a legtapasztaltabb sofőröket is nehéz helyzetbe sodorhatja, hiszen ilyenkor minden is előfordulhat. Havazás, eső, köd, jég, alacsonyan becsapódó napsütés, és ezeknek a legváltozatosabb kever ...

Lapszemle
2022.10.27.

Az uniós átlagnál jobban teljesítünk, de még így is nagyon messze vagyunk a pandémia előtti helyzethez képest. Az első kilenc hónapban 10 százalékkal szűkült a piac, amit több tényező is befolyásol. Nem csak a chiphiány, de még az élelmiszerárak ...

Lapszemle
2022.10.18.

Ideje téli abroncsra váltani: időjárástól függően október közepén, végén érdemes gumiabroncsot cserélni gépjárművünkön. A hazai autótulajdonosok a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) tagjai által gyártott több tucat típusból válogathatnak, a kíná ...

Lapszemle
2022.10.14.

Augusztusban az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 9,3 százalékkal nőtt, mert idén augusztusban kettővel több munkanap volt, mint tavaly. A júliusinál 0,1 százalékk ...

Lapszemle
2022.10.11.

Ahogy arról korábban már beszámolta, a kormány döntése értelmében 2022. második felében közel duplájára emelkedik a cégautóadó összege.

A cégautóadót negyedévente, a negyedévet követő hónap 20-áig kell megfizetni és bevallani, így az első eme ...

Blog
2022.10.05.

Ma már minden cég élete elképzelhetetlen valamilyen gépjárműhasználat nélkül. Ahol személy, vagy áruszállítással foglalkoznak, ott ez teljesen kikerülhetetlen, de az ipari, vagy kereskedelmi tevékenység is lehetetlen gépjárművek használata nélkü ...

Lapszemle
2022.09.29.

A fuvarozói érdekképviseletek előzetes tájékoztatása nélkül hirdette ki 2022. szeptember 19-én a kormány az útdíjrendelet módosítását.

A fuvarozókat érintő díjemelés mértéke a NiT Hungary előzetes számításai szerint megfelel a korábbi jogszab ...

Lapszemle
2022.09.19.

 

Ellentétes irányba mozdul az üzemanyagok ára szerdán.

A héten eltérő irányba mozdulnak el a hazai üzemanyagárak: szerdán a benzin piaci ára nyolc forinttal emelkedik, míg a gázolajé 15 forinttal csökken. Ezek az információk sokaka ...

Lapszemle
2022.09.06.

Idei mélypontjára esett a használtautó-import, tízezer alá csökkent a havi darabszám.

 

Jól indult idén a használtautó-import: az év első öt hónapjában több mint 58 ezer használt személyautó áramlott az országba, 14 százalékkal több, ...

Lapszemle
2022.08.25.

Vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) a tankoláskor beolvasott forgalmik miatt. A NAIH elnöke az adatkezelés jogszerűségének, valamint a nagy számú érintett személyes adatainak védelme érdekében kezdeményezte a ...

Lapszemle
2022.08.15.

A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak augusztus 19-20-án az üzemanyag-kiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek.

 

A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak közleménye ...

Lapszemle
2022.08.05.

Alig pár napon belül két megyeszékhely vezetése is úgy döntött, hogy a hibridautó-tulajdonosok nem lesznek tovább jogosultak a díjmentes parkolásra.

 

Pécs után Miskolcon és Szolnokon is bejelentették, hogy változik a zöld rendszámoso ...

Lapszemle
2022.07.28.

Hálózati integrált energiatárolási beruházások megvalósításához hirdet 33 milliárd forint keretösszegű pályázatot a Technológiai és Ipari Minisztérium, melynek célja, hogy a rendszer még több megújuló alapú energiatermelésből származó villamos e ...

Lapszemle
2022.07.18.

Az Európai Unióban júliusban 15,4 százalékkal esett az új autók eladása 2021 azonos időszakához képest.

Ezzel tizenkettedik hónapja tart a csökkenés elsősorban a beszállítói láncok fennakadása és a kereslet visszaesése miatt – közölte az euró ...

Blog
2022.07.01.

A Seafleet nevű, flottamenedzsmentet támogató szoftverünk a flottakezeléssel (üzemeltetéssel) foglalkozó cégek többféle tevékenységét támogatja.
Ügyfeleink nagy többsége olyan cég, ahol a járműhasználat meghatározóan ahhoz kell, hogy a munkat ...

Esemény
2022.06.29.

MEGHÍVÓ

WORKSHOP - „Mesterséges intelligencia a modern logisztika szolgálatában” címmel

 

Tisztelt Partnerünk!

Ezúton tisztelettel meghívom Önt és delegált munkatársait a GINOP-3.2.8-20-2020-00001 azonosító számú, „MI  in ...

Lapszemle
2022.06.28.

Július 1-től változnak a járműrendszámok, a már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni - emlékeztet Magyarország Kormánya a Facebookon.

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA A FACEBOOKON JELEZTE, HOGY JÚLIUS 1-TŐL VÁLTOZNAK A JÁRM ...

Lapszemle
2022.06.23.

Problémákba ütközhetnek azok, akik június végén szeretnének külföldről behozott autót honosítani és forgalomba helyezni. Olvasóink jelezték ugyanis, hogy a nagyobb forgalmú okmányirodákban elfogytak a jelenleg használt, három betű és három szám ...

Lapszemle
2022.06.20.

A Magyar Közút az Insta-oldalán tett közzé pár egyszerű, de fontos tippet a nyári autópálya-használathoz. Ebben az időszakban szokás szerint megnő az autópályák forgalma a nyaralások és a nyáriszünet miatt, ezzel együtt pedig a balesetek kockáza ...

Lapszemle
2022.06.16.

Kizárólag elektromos hajtású új autókat lehet forgalomba helyezni az Európai Unióban 2035-től. Az erről szóló javaslatot az Európai Parlament plenáris ülésén fogadták el a döntéshozók. Igaz, a szabályozás még nem nyerte el a végső formáját, a ta ...

Lapszemle
2022.06.09.

Egy év alatt 19 426 jármű kapott zöld rendszámot Magyarországon.

Összesen 1879 darabbal nőtt a Magyarország útjain közlekedő zöld rendszámos járművek száma idén májusban, így a számuk a hónap végére elérte az 51 479 darabot. Ez 81 százalékos ...

Lapszemle
2022.06.02.

Egyre több helyen döntenek a parkolási kedvezmény eltörlése mellett.

Döntést hozott Hódmezővásárhely közgyűlése, amelynek értelmében 2022. július 1-től megvonják az ingyenes parkolás lehetőségét a városban a zöld rendszámos járművektől. Nem H ...

Lapszemle
2022.05.26.

Bizonyos esetekben a munkáltatónak kötelessége a munkaviszonnyal kapcsolatosan indokoltan felmerülő gépjármű-utazási költségtérítést megfizetnie a munkavállalók számára.

Ilyen speciális esetek a következők:

a munkavállaló lakóhelye/tart ...

Lapszemle
2022.05.18.

A személygépjárműhöz kapcsolódó szolgáltatások áfatartalmának 50%-a helyezhető levonásba. Szerviz esetében azonban a számlán legtöbbször szolgáltatás és anyagköltség egyaránt szerepel, a személygépjárműhöz kapcsolódó anyagköltségre pedig főszabá ...

Blog
2022.05.09.

Viszonylag kevés olyan cég van, főleg a nagyobb gyártó vagy szolgáltató cégek között, amelyeknek ne érkezne el a pillanat, amikor el kell dönteniük: minden felmerülő funkcionális igényt tuszkoljanak-e bele a kiválasztott ERP rendszerbe, vagy ink ...

Lapszemle
2022.04.25.

Sokaknál napi használatban van az autó, így nem meglepő, ha jelentős összeget költenek havonta üzemanyagra. Az emberek gyakran többet költenek üzemanyagra, mint lakhatásra vagy ételre, és a soha nem látott magasságokba szökő üzemanyagárakkal a h ...

Lapszemle
2022.04.07.

A korszerű autók működését segítő és ma már elengedhetetlen fontosságú érzékelők és szenzorok nem csak a kényelmi funkciókhoz, hanem a jármű alapvető működéséhez is szükségesek.

Az említett rendszerek érzékelői viszonylag szem előtt vannak eg ...

Lapszemle
2022.03.31.

Milyen érzékelőkkel dolgozik egy önvezető autó?

Sok mindent tisztáztunk már a Volkswagen támogatásával készülő új, a járművek szenzoraival foglalkozó sorozatunkban: a fény- és esőszenzorokat, a parkolást segítő rendszerek érzékelőit és legutó ...

Lapszemle
2022.03.24.

Mi az a radar és mire használja az autó?

Nem tolatóradar. A köznyelv mindig igyekszik a legjobban érthető, legegyszerűbb néven nevezni a dolgokat, így lett az ultrahang hullámokkal működő távolságérzékelő köznapi neve tolatóradar. Azonban a m ...

Lapszemle
2022.03.17.

Csipogástól az automata parkolásig

Mára teljesen megszokottá vált, és még a legszerényebb járművekben is elérhető a köznyelvbe csak tolatóradarként beépült rendszer, amely abban segíti a járművezetőt, hogy ágaskodás nélkül is tudja, meddig me ...

Lapszemle
2022.03.10.

Amikor 120 évvel ezelőtt útjára indult az első autó, annak szabályozása szinte kimerült a kormány, a gáz és a fék működtetésében, de ezeket is a sofőr vezérelte. Ezzel szemben egy mai jármű nem csak ezernyi saját működési paraméterét figyeli elk ...

Lapszemle
2022.03.03.

Az Ola Electric eddig elsősorban elektromos robogókat gyártott, most azonban egy érdekes elektromos autó bemutatását ígérik.

 

 

Erről egyelőre csak onnan tudhat a világ, hogy a cég vezetője, Bhavish Aggrawal közzétett egy kép ...

Blog
2022.03.02.

A Flotta Okosan egyik webinárján elhangzott egy kérdés, hogy milyen flottakezelő szoftverek vannak a piacon, ezek közül milyen szempontok szerint érdemes választani, melyik a legjobb?

Az elhangzott válasz - némi utólagos kiegészítéssel - körü ...

Lapszemle
2022.02.26.

A részvényeseknek tartott éves beszámolón a Tesla Inc. vezetője, Elon Musk arról beszélt, hogy még legalább három-négy évtized, mire minden hagyományos, belső égésű motorral hajtott autót tisztán elektromossal válthat le a világ. Hogy ez mennyir ...

Lapszemle
2022.02.22.

A Tesla mobil-app novemberi frissítése (4.3) után nem sokkal váratlanul elkezdtek leállni a gyártó online szolgáltatásai. A fennakadások először csak az amerikai piacot (USA, Kanada) érintették, és eleinte csak a frissítéssel érkező új funkciók ...

Lapszemle
2022.02.17.

Benzines modellek elektromossá alakításával kevés autómárka foglalkozik, legalábbis egyelőre. Ám úgy tűnik, a Mininél látnak üzletet ebben a tevékenységben is.

 
 

Egyelőre egy kisebb műhelyt alakítottak ki erre a célra a Mini o ...

Lapszemle
2022.02.12.

Kína híres arról, hogy ontja magából a villanyautókat, olyan sok apró gyártó lett náluk pár év alatt, hogy az ország vezetői szerint a mennyiség helyett ideje lenne a minőségre koncentrálni - nem csak technológiailag, de üzletpolitikailag is. Ez ...

Lapszemle
2022.02.09.

A 2023-ban érkező Spectre után a Phantom, a Ghost és a Cullinan is villanyos utódot kap.

A Rolls-Royce első villanyautója, a Spectre kupé érkezését követően elkészíti a jelenlegi palettán található Cullinan, Ghost és Phantom tisztán elektromo ...

Lapszemle
2022.02.03.

Meglepő bejelentést tett a Volkswagen és a Bosch: a két vállalat közösen igyekszik utolérni a konkurenciát a 2-es és 3-as szintű vezetéstámogató, illetve korlátozottan önvezető rendszerek fejlesztésében.

Bosch selfdriving

A Volkswagen rész ...

Lapszemle
2022.01.26.

Benne vagyunk a télben, és ha hinni lehet a meteorológiának, még jó néhány hétig a vendégünk - vagy inkább a fogva tartónk - lesz. Az ilyenkor szokásos havas és/vagy jeges utak sokunknak jelentenek kihívást.

Tekintettel a hozzánk érkezett n ...

Blog
2022.01.19.

Sokan meglepődnek vagy megrettennek, ha meghallják az „egypedálos vezetés” kifejezést, és elgondolkodnak azon, hogyan működik. Az egypedálos vezetés azt jelenti, hogy lassításkor elég felengednünk a gázpedált, és az autó lassulni kezd. Az elektr ...

Lapszemle
2021.11.25.

 

Ahhoz, hogy az elektromos autózást lehetővé tevő infrastruktúrát a leghatékonyabb módon tudjuk használni, van néhány egyszerű szabály, amit célszerű betartani. A töltők akkor szolgálják a legjobban a villanyautózást, ha folyamatosan ha ...

Blog
2021.11.19.

 

Flottakezelő partnereink számára beépítettünk egy „hatékonyság növelő, így munkaidőt megtakarító szolgáltatást” a Seafleetbe, amivel az autópályamatrica tömeges és/vagy egyedi vásárlását tudjuk támogatni azok számára, akiknek van (va ...

Lapszemle
2021.11.18.

Az elektromos autó kifejezéshez szinte mindenki más-más képzetet társít, ami részben érthető, hiszen az elektromos meghajtás sokféle formában került már bele a közlekedési eszközök különböző fajtáiba. Éppen emiatt a sokszínűség miatt nem is szük ...

Lapszemle
2021.11.15.

 

A NIO amellett, hogy technikailag is versenyképes autókat kínál, olyan merész ötletekkel próbálkozik, mint az akkumulátorpakk-cserélő automata/ üzleti modell. A márkáról eddig is sokat hallottunk, de szeptember 30-án a körülbástyázott ...

Lapszemle
2021.11.10.

 

Az IBM-mel közösen fejlesztett funkció segítségével a jármű tulajdonosa azonnal megoszthatja az ellopott autó helyadatait a rendőrséggel.

A többi autógyártóhoz hasonlóan a Mercedes-Benz is folyamatos fejlesztésekkel emeli magasabb ...

Blog
2021.11.05.

 

Európában nincs egységes szabályozás a téli abroncs és a hólánc használatára, azonban a legtöbb országban, ha nem is kötelező, erősen ajánlott a használata.
Magyaroroszágon nincs törvényi előírás a téli gumi használatára, és nem köt ...

Lapszemle
2021.11.02.

 

Egy detroiti kiadványban megjelent írás szerint az elmúlt öt évben szinte megduplázódott a járművek ellen irányuló kiberbűncselekmények száma.

A technológia fejlődésének köszönhetően a mai modern járművek képesek egymással kapcsol ...

Lapszemle
2021.10.29.

 

A magyar akkumulátoriparban 2016 óta mintegy 14 ezer új munkahely jött létre.

Szeptember 30-án hivatalosan is megalakult a Magyar Akkumulátor Szövetség (Hungarian Battery Alliance, HUBA). Az érdekképviselet célja, hogy elősegítse a ...

Lapszemle
2021.10.25.

 

A hatóságok azt vizsgálják, hogyan tárolja és kezeli az ügyfelek adatait az elektromosautó-gyártó Kínában.

A Tesla mindenben együttműködik a globális szabályalkotókkal, és nyitott a közös munkára annak érdekében, hogy biztosítsa a ...

Lapszemle
2021.10.22.

Jean-Philippe Imparato véleményét vélhetően többen is osztják.

Sok más autógyártóhoz hasonlóan az Alfa Romeo is villanyosítani kívánja a termékpalettáját, másoktól eltérően viszont nem akarja kijelzőkkel telepakolni az utasteret. A cég vezé ...

Blog
2021.10.19.

Folyamatban van egy „hatékonyság növelő, így a flottakezelésben munkaidőt megtakarító szolgáltatás” kialakítása a Seafleeten belül, amivel az autópályamatrica tömeges, és automatizált vásárlását fogjuk támogatni azok számára, akikne ...

Lapszemle
2021.10.12.

 

Az új forgalomfelügyeleti technikai eszközt egy vízi állatról nevezték el.

2021 novemberétől már nemcsak a járművek sebességét, hanem az általuk kibocsátott zajt is mérik Franciaországban. Az új forgalomfelügyeleti technikai eszkö ...

Lapszemle
2021.10.09.

 

A közlekedési miniszter nyugalomra szólított fel.

A pánikvásárlók miatt több benzinkút is kifogyott az üzemanyagból Nagy-Britanniában. Az autósok az országos kamionsofőr hiány miatti ellátási zavarok közepette rohanták meg a töltőál ...

Lapszemle
2021.10.06.

 

A prototípusok már a tesztelési fázisban járnak.

A Michelin lényegében újra feltalálta a kereket, a gumigyártásról híres cég olyan légmentes gumiabroncsokat tervez piacra dobni, melyekben a hírek szerint a törmelékek és a kátyúk s ...

Lapszemle
2021.09.30.

 

Rég húzódó folyamatok találkoztak az idén: az Európa-szerte ronggyá támogatott, legalább részben villamos hajtású autók eladásai augusztusban lehagyták a kegyvesztett dízelekét. Az előbbiek a teljes újautó-mennyiség 21%-át adták, az ...

Lapszemle
2021.09.24.

 

New York állam szenátora terjesztette elő a most aláírt törvényt.

New York állam új kormányzója, Kathy Hochul aláírta azt a törvényjavaslatot, amely 2035-ig gyakorlatilag betiltja a belső égésű motorral hajtott új járművek értékes ...

Lapszemle
2021.09.17.

 

2022 nyarától kezdődően megváltozik az autózás az Európai Unióban.

Jövő év júliusától jelentősen változik az uniós tagállamokban az autózás és a teherszállítás, illetve a gépjárműértékesítés. Az Európai Bizottság ugyanis a közelmúlt ...

Lapszemle
2021.09.15.

Ablaktörlőlapátok helyett lézersugarak tartanák tisztán a szélvédőt a szennyeződésektől.

Csaknem két év telt el azóta, hogy a Tesla szabadalmi kérvényt nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy a hagyományos ablaktörlőlapátokat olyan lézerekre cse ...

Blog
2021.09.11.

SeaFleet szoftverünket folyamatosan fejlesztjük, hogy megkönnyítsük a flottakezelő adminisztrációs munkáját és az adatok átláthatóságát.
Listába szedtük az újdonságokat és módosításokat.

Újdonságok:

Folyamat vezérelt szerviz eseté ...

Blog
2021.09.09.

Tisztelt Flottaüzemeltető Ügyfelünk!

Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az önkormányzatok által előírt gépjárműadót - az arra kötelezetteknek - 2020. március 16-ig kell befizetni. Ennek összegéről a NAV értesítést küld.

A ...

Blog
2021.08.13.

A jármű egy érdekes vagyontárgy. Különbözik az épületektől, hiszen – néhány kivételtől eltekintve – tervezetten és biztosan veszít az értékéből. És eltér egy gyártóberendezéstől is, mert nehezen kiszámítható módon megy át az értéke az előállítot ...

Blog
2021.08.13.

Miért fordulhat elő, hogy elég sokat dolgozunk azon, hogy keretek kötött tartsuk a flottaüzemeltetés költségeit még sem sikerül tartani a büdzsét? Aki már találkozott ezzel a kérdéssel azoknak ajánlom ezt a cikket.

A kérdés valójában a flotta ...

Blog
2021.08.13.

 

 

Nagyon nehéz optimális megoldást arra ki és hogyan kezelje a céges autókat. A gépjármű flottakezelésben sok eltérő érdek több szinten találkozik. Ahhoz, hogy megértsük a nehézségeket érdemes végignézni a szereplőket:

A cég ...

Blog
2021.08.13.

 

A többség jól tippelt! Egy középkategóriás dízel kombi és egy kiskategóriás ötajtós benzines céges autó nagy általánosságban ennyibe kerül. A felső középkategóriás, benzines vagy hibrid autók, a SUV-k és MPV-k már ennél is többe kerüln ...

Lapszemle
2021.08.13.

Első körben azt kell eldöntenie a vállalkozásnak, hogy személygépkocsit vagy tehergépkocsit szeretne beszerezni nyílt vagy zárt végű lízing keretében.

Személygépkocsi:
Amennyiben a vállalkozás zárt végű lízing keretében szerez be személygépk ...

Blog
2021.08.12.

Flottapiac meghatározása

A változó felhasználói igények és a fokozódó, immáron globális verseny miatt a flottapiac átalakulóban van. Ezért is nehéz meghatározni mi is ez a piac, melyek a felhasználói elvárások és kik a piaci szereplők. Emelle ...

Blog
2021.08.11.

Van fejlődési lehetőség akár a piaci lefedettséget vesszük figyelembe, akár a termék meghatározását és ismertségét nézzük.

Vessük össze a keresleti és kínálati oldal helyzetét. A kereslet növekszik mind darabszámban, mint többlet szolgáltatás ...

Blog
2021.08.11.

Miután megtudtuk az előző részből, hogy mennyi autó van a céges flottapiacon, a most következő részből azt is megtudhatjuk, hogy mekkora cégek milyen arányban  kezelik ezeket az autókat.

A termék

Kínálati oldalon – természetszerűen – ...

Blog
2021.08.03.

Mivel a SeaFleet egy flottakezelést támogató szoftver, úgy gondoljuk, hogy hasznos olyan információkat is megosztanunk a megoldásunkat használókkal és a téma iránt érdeklődőkkel, amivel a tudásuk bővül.  A flottakezelés nem egy egyszerű nyi ...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy a céges autók általában nagyobb motorral szereltek, mint a magánszemély tulajdonában lévők?

 

 Magyarországi személygépjármű állomány, 2020 év vége, 3 920 799 db összesen
Forrás: ksh.hu
...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy a mostani Volkwagen Polo nagyobb, mint az első (vagy a második) Golf volt?

Forrás: www.ultimatespecs.com, www.netcarshow.com
...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy a downsizing ellenére növekedett az autók motor mérete?

Forrás: ksh.hu
...

Blog
2021.07.28.

Tudtad, hogy a magán személyautók kilométer költsége 70 Ft /km körüli?

Saját számítás
...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy hazánkban 390 személyautó jut ezer főre?

Ezer lakosra jutó személyautók száma

Forrás: Eurostat 
...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy az elmúlt öt évben 660 ezer új és közel 719 ezer használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon?
...

Tudtad?
2021.07.28.

Tudtad, hogy a 2018. március 31. után készült személyautókat a gyárilag ellátják automatikus vészhívó, más néven E-Call rendszerrel?
...

Tudtad?
2021.07.26.

Tudtad, hogy néhány autó típusban a keréknyomás ellenőrző rendszer valójában nem méri a keréknyomást, hanem a kerekek fordulatszám különbségéből “következtet” a lapos kerékre?

...

Tudtad?
2021.07.20.

Tudtad, hogy egy nem reprezentatív felmérés eredménye szerint a döntéshozók 86%-a gépjármű TCO 0,5%-át kifizetné egy profi flottakezelő alkalmazásra?

 
...

Tudtad?
2021.07.16.

Tudtad, hogy a hazai személyautók több, mint 90%-a magánszemély tulajdonában van?

 

 

Forrás: ksh.hu
...

Lapszemle
2021.07.13.

A cégautóadóra kötelezett személygépjármű után fizetendő cégautóadó összegéből levonható ugyanarra a személygépjárműre megállapított, a negyedév ugyanazon hónapjaira járó gépjárműadó összege. Ennek a kedvezménynek az érvényesítési feltétele az, ...

Tudtad?
2021.07.12.

Tudtad, hogy egy korszerű benzinmotorban legalább 10 féle szenzor működik?

 
...

Blog
2021.07.07.

A webinárt a Seafleet támogatta.
Készült a Graphisoft székházában, ezért külön köszönet.
A program az Innoskart Digitális Klaszter támogatásával valósult meg.
...

Tudtad?
2021.06.16.

Tudtad, hogy Magyarországon közel 100 kisebb-nagyobb cég foglalkozik flottakezeléssel vagy bérbe adással?
...

Blog
2021.06.15.

Amit tudni akartál a használt autókról és maradványértékről.

Előadás dátuma: 2021.06.30. 16:30

 

Tematika:

Egy rövid bemutatkozás után szakértőink véleményét több kérdésben is kikérjük:
Mi ala ...

Tudtad?
2021.05.31.

A műszerfalon az üzemanyag szintjelző ikon (kútoszlop) jelzi, hogy a gépjármű melyik oldalán van a betöltő nyílás.

...

Blog
2021.05.19.

Igen is meg nem is.

Ha a flottakezelésünket teljes egészében kiszerveztük egy cégnek, akkor nincs értelme. Ha több cég szolgáltatja a flottakezelést, esetleg még a finanszírozó is más, akkor érdemes elgondolkozni rajta. Későbbiekben kifejtem ...

Blog
2021.05.05.

Avagy mennyibe kerül nekem saját autóval egy kilométer?

Természetes, hogy nagy a szórás. most egy átlagos autó átlagos használatával fogok számolni. Sokkal inkább érdekes tisztába lenni a nagyságrenddel, mint magával a pontos értékkel. Előre ...

Lapszemle
2021.03.26.

Idén január 1-jétől a gépjárműadó törvény hatálya nem terjed ki az alábbi betűjelű rendszámokra:

• „CD” (képviseletek, szervezetek igazgatási, műszaki és kisegítő személyzetének nem magyar állampolgárságú tagjai és családtagjaik járművein has ...

Blog
2021.01.14.

Amiről nem szoktunk beszélni: az üzemanyag költség
Időtartam: 30 perc
Főbb témák: Hogy számoljuk, tervezhető-e. Hogy lehet csökkenteni.
Hol tankoljunk. Mi az üzemanyag kártya lényege, hogyan használjuk. Mi van az elektromos áram költségével?
...

Blog
2021.01.05.

Az energiahatékonysággal minden területen foglalkoznunk kell, az energia hatékony felhasználása nem csak a fűtés/hűtés során fontos például, hogy milyen (A++ os) hűtőgépet, vagy mosógépet vásároljunk. A termelésben, szállításban ugyanúgy figyeln ...

Blog
2020.12.23.

Ahogy erre számtalan szoftverfejlesztési példa van, a Seacon flottamenedzsment szoftverének a fejlesztése is egyedi fejlesztésként indult. Az első vevő - sok éves flottaüzemeltetési tapasztalta alapján kialakított - igen határozott elképzeléseit ...

Lapszemle
2020.12.21.

Jövőre (2021.01.01-től) az önkormányzatok helyett a NAV részére kell megfizetni a gépjárműadót. Az adózó – az évközi adókötelezettség keletkezésének (változásának) kivételével – az adót a naptári évben félévente, két egyenlő részletben – végreha ...

Blog
2020.11.02.

Amikor digitalizációról beszélünk, legtöbbször a negyedik ipari forradalomként emlegetjük, pedig nem csak az ipart érinti, de intenzíven befolyásol minden ágazatot, így erős hatással van a logisztikára is.

A Logisztika 4.0 az Ipar 4 ...

Blog
2020.10.15.

A Seacon Europe is kiállító volt az első IoT Live Show konferencián.
 

...

Blog
2020.09.11.

Tisztelt Ügyfelünk!

Szeretnénk felhívni a figyelmed arra, hogy az önkormányzatok által előírt gépjárműadót - az arra kötelezetteknek - 2020. szeptember 15-ig kell befizetni. Ennek összegéről a helyi önkormányzat értesítést küld.

Azon társa ...

Blog
2020.08.24.

Az elmúlt időszakban jó pár kérdést kaptunk, hogy mi ez a „Flotta Okosan”, ki van mögötte, mi a célja?

A célokat igyekeztünk (igyekszünk) a https://flottaokosan.hu/ oldalon is elmagyarázni, most ezen az oldalon is megtesszük.

 

Mi ...

Blog
2020.08.18.

Professzinális cégvezetés csak úgy képzelhető el, ha van megalapozott üzleti terv, ennek megvalósulását folyamatosan monitorozzuk, hogy - ha kell - időben korrigálhassunk, a munkatársaink képzettek, a termelőberendezéseink modernek és karbantart ...

Lapszemle
2020.08.12.

A Dedicated Region Cloud@Customer bejelentésével önvezérlő adatbázisát és nyilvános felhőben elérhető összes szolgáltatását az ügyfelek adatközpontjába viszi az Oracle.

Kitartóan gyors ütemben bővült az utóbbi években a nyilvános felhő piaca, ...

Blog
2020.08.11.

Az előző cikkünkben kicsit körüljártuk, kik a flottaüzemeltetés szereplői. Példákat hoztunk szolgáltatói oldalról, piaci oldalról. Ilyen rövid terjedelemben persze inkább csak felvetéseket lehet tenni, a cél itt főleg a gondolatébresztés volt. A ...

Blog
2020.07.21.

A gépjármű-flottapiac szereplői

avagy

Kiknek adhat támogatást egy flottamenedzsment szoftver?

 

A kérdés körüljárását célszerű szerepkörök (munkakörök) szerint elkezdeni, de a cégnagyság (vagy inkább a kezelendő járműpark nagysá ...

Lapszemle
2020.06.17.

Rekord összegű, százmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte határozatában a DIGI Távközlési Kft.-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, miután a cég nem megfelelő adatvédelmi háttérintézkedéseinek hatására két, nagy számú ...

Blog
2020.05.14.

Maximális biztonság, rugalmas elérés a felhőben bárhonnan

A Seacon elérhetővé tette SeaFleet flottakezelő megoldását Oracle felhőben, az Oracle legújabb, autonóm adatbázisán futva. Az Oracle Autonomous Database a világon elsőként önvezérelt m ...

Blog
2020.05.12.

2020-ban, nálunk pedig március elejétől nagyot változott a világ.

Nagyot változott az ügyfeleinknél, akik vagy a forgalom visszaesése miatt tervezik éppen újra az évet, (vagy az életüket), míg mások (pl. a futárszolgálatok) beleszakadnak a rá ...

Lapszemle
2020.03.30.

A cég korlátozó lépésekkel igyekszik úrrá lenni a koronavírus okozta drasztikus keresletnövekedésen.

 

A kijárási korlátozások és a tömeges otthoni munkavégzés miatt egyes régiókban közel nyolcszorosára ugrott Redmond cloudos szolgá ...

Blog
2020.03.11.

Tisztelt autótulajdonos ügyfelünk!

Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az önkormányzatok által előírt gépjárműadót - az arra kötelezetteknek - 2020. március 16-ig kell befizetni. Ennek összegéről a helyi önkormányzat értesítést küld. A ...

Lapszemle
2020.02.24.

 

Benchmarking illetve reverse engerneering. Két fontos fogalom az üzleti életben, és különösen az autógyártásban. Minden autógyártó igyekszik megtudni a lehető legtöbbet a konkurenciáról, ez érthető törekvés. A benchmarking ...

Blog
2019.08.15.

Tudjuk, hogy egy szoftver megvásárlása nem egy hirtelen döntés eredménye. Sok esetben egy termék vagy szolgáltatás árát még vásárlás előtt szeretnénk összevetni az általa hozott haszonnal, vagy hasonló termékek árával, ezt pedig úgy tudjuk megte ...

Lapszemle
2019.08.12.

A 2019. július 26-án bevezetett jogszabályi változás szerint, a már megszokott barna alapú tájékoztató jelzőtáblák közül a templomot jelölő egy kis kereszttel bővült, illetve feltüntetésre került a TEMPLOM szó is. Eddig is volt már hasonló tábla ...

Lapszemle
2019.05.20.

A SEACON EUROPE sikeresen bekapcsolódott az NKFI Hivatal által meghirdetett „Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2018-2.1.3-EUREKA)” programba. A cseh LEVEL sro együttműködésével kidolgozott közös FLEETHEALTH projektjavaslat m ...

Blog
2019.04.10.

Ha van tapasztalata a gépjárműflották irányításában, tudja, mik egy flottamenedzser feladatai és dolgozott már flotta adminisztrátor, gépjármű flotta ügyintéző, vagy flottamenedzser munkakörben, akkor ez az ajánlat Önnek is szól.

...

Blog
2019.03.04.

Pár dologtól biztosan:

ha növelni tudja a profitját
ha csökkenteni tudja a kockázatait
ha a lehető legkisebb erőfeszítéssel tud érdemi információkhoz jutni (akár távolról is)
és nem rokkan bele az első kettő eléréséhez szükséges adminis ...

Lapszemle
2019.02.20.

Van, ami nem annyival jobb, mint amennyivel drágább – az autós navigáció esetében is e gyakori szempont szerint érdemes válogatni.

Inkább telefonon és inkább ingyen? Jó, egészen ingyen az sincs, de bebizonyosodott, hogy az autó ...

Lapszemle
2019.02.08.

Csökkent a dízelmotoros autók részaránya, nőtt a benzines és elektromos autóké az Európai Unióban a 2018 negyedik negyedévi és teljes éves forgalomba helyezésekben – írja az MTI az európai járműipar szakmai képviseleti szervezete, az ACEA c ...

Lapszemle
2019.02.08.

Január eleje óta nyilvános tesztüzemben, február eleje óta viszont élesben működik a Belügyminisztérium Jármű Szolgáltatási Platformja, melyet ügyfélkapu-regisztrációval bárki ingyen használhat. A rendszerből a rendszám alapján minden autó 2012 ...

Lapszemle
2019.02.05.

Volt nagy meglepődés, amikor az Uber önvezető autója Arizonában halálra gázolt egy nőt, mert jóval későbbre várták az első súlyos balesetet. Erről is beszélgettük Kishonti Lászlóval, az AImotive alapító-vezetőjével, akinek a cégében már több min ...

Lapszemle
2019.02.05.

Az egyik legnépszerűbb navigációs alkalmazást matricakompatibilissé kell tenni, a tavalyi éves matricák pedig január végéig jók. Hírcsomag autósoknak az évkezdetre. Több dologra érdemes figyelniük az autópályákat használó autósoknak 2019-ben, ez ...

Lapszemle
2019.02.05.

Wolfsburgban mobil töltőállomást fejlesztettek: a munka kész, januártól telepítik az első példányokat. Áttörést a VW 2020-ra ígér. Világpremiert tartott a Volkswagen: elkészült az első rugalmasan telepíthető és mobilan mozgatható töltőállomás, a ...

Lapszemle
2019.02.05.

Miközben a legtöbben még a karácsonyi készülődéssel, illetve az azt követő kajakómával voltak elfoglalva, a népszerű közösségi navigációs alkalmazásban, a Waze-ben megjelent egy igen fontos frissítés, ami azóta rengeteg felhasználó életét keserí ...

Blog
2019.02.05.

Ha van saját autód, akkor biztosan előfordult már, hogy útközben arra lettél figyelmes, hogy kigyullad valamelyik visszajelző lámpa a műszerfalon. Ezek közül vannak olyan jelzések is, amelyeknek lehet, hogy eddig nem ismerted a jelentését. Éppen ...

Lapszemle
2018.11.26.

Az applikációt most véglegesíti a Magyar Biztosítók Szövetsége. Jó ötlet, mert a kék-sárga formanyomtatvány macerás, igaz, a digitális app sem pofonegyszerű, de ha sokat karambolozik, biztosan rutinná válik.

A kék-sárga balesetbejelentő n ...

Lapszemle
2018.09.24.

Általános információ

Tudjuk, hogy napjaink vállalkozásainak számos hitelcélja lehet! Valaki korszerűsíteni szeretne, van, aki eszközbeszerzésben gondolkozik. Akad, aki most indította vállalkozását, és a kezdő lendületre lenne szüksége ...

Lapszemle
2018.09.24.

Pár hete nagyon kikerekedett a szeme az egyik kollégámnak, amikor büntetést kapott az osztrák rendőrségtől, mert azt hitte, hogy csak a gyorshajtást nézik, és arra pont odafigyelt. Kedves szomszédaink azonban a követési távolság hiányát rótták f ...

Lapszemle
2018.09.10.

Fontos bemutatóra került sor Svédországban, a világ megismerhette a Mercedes tisztán elektromos meghajtású SUV modelljét, amely már értelmezhető hatótávolsággal kerül majd a szalonokba jövőre. Az EQC 400 4Matic debütálása igazi mérföldkőnek teki ...

Lapszemle
2018.09.03.

A tíznapos autópálya-matrica díját 2950-ről 3500 forintra emelik - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a kormányinfón.

 

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy január 1-jétől mintegy 5,8 százalékkal ...

Lapszemle
2018.08.31.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint 2018 augusztus 25-én lépnek életbe a lezárások az M3-as 37-es és 45-ös kilométerszelvénye között. A tervek szerint 80 napig folynak majd a munkálatok Bag térségében, azaz csak az év végére nyerheti v ...

Lapszemle
2018.07.06.

Magyarországon 14 192 új személyautót helyeztek forgalomba 2018. júniusában, 30,6 százalékkal többet, mint 2017 júniusában; az év első hat hónapjában 29 százalékos volt a növekedés a tavalyi első fél évhez képest - írja az MTI.

Közleményében ...

Lapszemle
2018.05.22.

Az autók és más gépjárművek tulajdonosainak 2018. május 20-tól nemcsak a forgalmi engedélyt kell maguknál tartaniuk, hanem a műszaki vizsgálati bizonyítvány nevű egyoldalas dokumentumot is, melyet a vizsgán állítanak ki. Az érvényességi időn, a ...

Lapszemle
2018.04.13.

 

Az elektromos autók elterjedésének egyik fő feltétele a megfelelő infrastruktúra kiépítése, ami leginkább a töltőpontok létesítését jelenti. Elvégre mit kezdjünk a környezetbarát használattal, ha utazás közben lemerül az akkumulátor, ...

Lapszemle
2018.04.02.

Ideális helyzetben általában a húsvét utáni időszakban indul meg a nyári abroncsok cseréje. Azonban nem minden autótulajdonos gondolja át ennek fontosságát, és a nyári időszak során is fennmaradnak a téli abroncsok. Ezzel nem csupán a biztonságu ...

Blog
2018.03.20.

Miközben sokat olvasunk, hallunk róla, gyakran gondolunk adott kifejezés kapcsán egészen másra.

Az önvezető autók korában, a neten olvasott technikai cikkek minimális ismeretében automata parkolást hallva az első gondolatunk egy olyan autó, a ...

Lapszemle
2018.02.28.

Ahogy arra a Totalcar is felhívta a figyelmet, ingyenes vezetéstechnikai tréning indul. https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/02/26/ingyenes_vezetestechnikai_trening_indul/

A jelentkezés részletes feltételei és az online regisztrációs űrlapo ...

Lapszemle
2017.09.15.

Egy, az autókedvelők, vagy -használók széles körének érdeklődésén is túlmutató cikket tett magyarul is hozzáférhetővé a Concord Fordítóiroda (http://www.concordforditoiroda.hu/a-mercedes-vezerigazgatojanak-joslatai/)

...

Blog
2017.03.02.

 

Erdő- és területvédelmi alkalmazásunkkal jelen voltunk a 2017-es Precíziós Gazdálkozás és Agrárinformatikai konferencián és kiállításon. Köszönjük minden érdeklődőnek a javaslatokat, amit termékeink jövőbeni fejlesztésével kapcsolatb ...

Blog
2017.02.13.

Találkozzunk a PREGA 2017 kiállításon!

 

SeaFleet gépjármű flotta menedzsment termékünkkel, valamint SeaForest Erdő- és területvédelmi alkalmazásunkkal jelen leszünk a 2017-es Precíziós Gazdálkozás és Agrárinformatikai konferenciá ...

Lapszemle
2016.12.19.

Kép forrása: gablini.hu

A Nissan Gablini legújabb fejlesztése két új 50Kw-os elektromos autó villámtöltő, ezzel a Gablini autószalonok lett Magyarország legnagyobb magánkézben lévő „e-kúthálózat” tulajdonosa három töltőponttal a főváros ...

Lapszemle
2016.12.19.

Átadták a kecskeméti Kálvin téren a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által kiépített intelligens parkolási rendszert, amely valós idejű parkolóhely-foglaltsági adatokat szolgáltat a közlekedők és az üzemeltetők részére. A Nemzeti Smart City Technológi ...

Lapszemle
2016.12.19.

Több mint 800 járművezető számára biztosít ingyenes lehetőséget a fejlesztési tárca vezetői ismereteik és képességeik fejlesztésére biztonságos körülmények között, vezetéstechnikai tréning keretében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitiká ...

Lapszemle
2016.12.19.

Újra Bridgestone abroncsokon startol el a Kecskeméti Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai karának világszínvonalú napelemes autója, ezúttal a dél-afrikai Sasol Solar Challenge versenyen. A szeptember 24 – október 1. között megrendezésre ke ...

Lapszemle
2016.12.19.

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak tegnap a fővárosban. A két évig tartó munkában tíz kisebb magyar vállalkozás és a Budapesti Műszaki Egyetem vett részt. A töltő az újabb bizonyíték arra, hogy a magyar ipar nemcsak bes ...

Lapszemle
2016.12.16.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány ebben az évben 2 milliárd forintot biztosít tisztán elektromos hajtású járművek beszerzésének támogatására. A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, ...

Lapszemle
2016.12.16.

Az országban elsőként valósult meg az intelligens parkolás a szentendrei Duna-korzón a ZTE és Pest Megye Önkormányzatának együttműködésének köszönhetően.

A bemutatott mintaprojekt, az “okos parkolási zóna” lényege, hogy egy mobiltelefonos app ...

Lapszemle
2016.12.16.

A Ford Motor Company egy sor új generációs rendszert mutat be, amelyekkel még egyszerűbb a parkolás, biztosabban elkerülhetők az ütközések, érzékelhetők az útakadályok, és kizárható, hogy a vezető véletlenül a szembejövő sávba kormányozza ...

Blog
2016.11.08.

A Debreceni Egyetemen a Műszaki Kar és Debrecen város önkormányzatának rendezésében 2016. október 13-14-én kétnapos szakmai találkozót szerveztek az oktatás, a városirányítás, az iparkamara és a vállalatok részvételével.

Seacon Europe a CNW ...

Blog
2016.09.30.

Kiállítóként vettünk részt tegnap a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! című rendezvényen. A program keretén belül a Seacon Europe minősített beszállítóként a SeaFleet ...

Blog
2016.09.29.

Október 27-től lehet pályázni elektromos hajtású személyautók és kishaszonjárművek beszerzéséhez anyagi támogatásra.

A támogatás a 100%-osan elektromos járművek bruttó vételárának 21 százaléka, de maximum 1,5 millió forint lehet, s csak olyan ...

Lapszemle
2016.08.03.

Tavaly májusban kerültek fel a netre az első képek arról a meglehetősen furcsa kinézetű járműről, amiről azt állították a kínai fejlesztők, képes megoldani a távol-keleti ország közlekedési problémáját. Egyszerre 300 embert képes szállítani úgy, ...

Lapszemle
2016.01.06.

A General Motors elnöke szerint a következő öt évben nagyobb változáson megy át az autóipar, mint az elmúlt ötven évben.

Kép forrása: tflcar.com

Az autóipar üzleti modellje gyökeresen átalakul, mivel egyre kevesebben fognak saját autóval ...

Lapszemle
2015.12.10.

Ahogyan az üzemanyagok ára egyre magasabbra szökik, úgy kerülnek a figyelem középpontjába azok a módszerek, melyekkel akár ezer forintokat is megspórolhatunk tankolásonként. A neten körülnézve ötletek tucatjait ajánlják magyar ill. külföldi szer ...

Lapszemle
2015.11.26.

Esős időben és a téli hónapokban nincs az az autós, aki ne találkozott volna a párásodás jelenségével, ami főleg azért idegesítő, mert nem lát ki tőle rendesen a sofőr. Az újabb autók levegőkeringetése és a klímaberendezések már ügyesen kiküsz ...

Lapszemle
2015.10.07.

Az átállással évente 9,4 millió literrel csökken az üzemanyag-fogyasztás.

Bill de Blasio polgármesternek a párizsi klímacsúcshoz időzített bejelentése szerint a következő tíz évben kétezer járművet cserél le a város, így New York autóflottá ...

Lapszemle
2015.09.15.

A megfelelő vezetési technikával évente sok ezer forintot lehet spórolni az üzemanyagon, ám ezen túl is sokat tehetünk azért, hogy több maradjon a pénztárcánkban.

Bár evidensnek tűnhet, hogy az autót időnként elvigyük a szerelőhöz, - lega ...

Lapszemle
2015.07.01.

 

Nem csak a közutakon, de a versenypályákon is egyre inkább teret nyernek az elektromos autók. A 2012-ben megalakult, és első világbajnoki évét 2014-15-ben lebonyolító FIA Formula-e meglepően gyorsan válik népszerűvé az autósportokat ...

Blog
2015.05.12.

Idén is megrendezésre kerül a Cégautó 2015 konferencia, amelyen a Seacon Europe is képviselteti magát.

Az autóipari újítások a gazdaságos üzemeltetés, környezetbarát gyártás-üzemeltetés, az aktív és passzív biztonság, a teljesítmény, és a kom ...

Blog
2015.05.12.

A Seacon Europe is képviseltette magát azon a HVG által rendezett Cégautó 2015 konferencián, amit idén is a Zsámbéki Drivingcamp-en  rendeztek  meg.

Az előadások alaposan körbejárták a céges autók világát, szó volt az autóipar legú ...

Lapszemle
2015.04.28.

A nők kevésbé hisznek az önvezető autók biztonságosságában, mint a férfiak - derült ki egy németországi kutatásból. Bár az önvezető autók fogadtatása eleve erősen megosztja az autós társadalmat, az autonóm járművek biztonságosságának megítélése ...

Blog
2015.03.16.

A kék az új zöld, gondolhatnánk a Mercedes BlueEfficiency vagy a Volkswagen BlueMotion reklámjaira, de más gyártóknak is van hasonló megoldásuk a környezetvédelemre és a takarékoskodásra. Vagy mire is?

Valójában senki sem tudja, sokan miért a ...

Blog
2015.02.20.

A flottamenedzsmentről általában a járműkövető rendszerek jutnak az eszünkbe, holott a nyomkövetésen túl egy cég járműparkjának kezelése számos egyéb feladatot is megkövetel. Egy vállalat gépjárműállományának menedzselése nagymértékű adminisztrá ...

Lapszemle
-0001.11.30.

A LADA Hungary 2015-ben alakult, alapítói nagy múltú 1989-ben alapított, akkor még Duna Interservice Kft., ma Duna Autó Zrt. néven ismert autóipari vállalat tulajdonosai.

A tulajdonosok éppen egy alacsony árfekvésű márkát kerestek, amit beill ...

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

FEJLESZTÉSI NAPLÓ

Új funkciók, módosítások, riportok, hibajavítások.
Új funkciók:
  • Gépkocsi karbantartón megjelent a dokumentum sablon generálási lehetőség, új TAG-ek állnak rendelkezésre.
  • Ügyfélablakban megoldott a logo csere.
  • Szerviz események és műszaki vizsga esetén az ott rögzített kilométeróra állás bekerül a gépkocsihoz.
  • Árképzésben fel lehet venni Hitelnövelő tételeket, amely mögé karbantartható szótár került.
  • Tengely/kerék pozíció felvétele - 4 kerékre - automatikusan megtörténik új Típus rögzítésekor. Többtengelyes gépjárművek esetén kell csak módosítani a gumikezeléshez.
  • Gumi törzsadatokban megjelent a profilmélység kezelése. Emellett külön szótár táblában lehet karbantartani a vonatkozó határértékeket, amire rendszerparaméter beállítástól függően riasztani is tudunk

Javítások:
  • Alvázszám esetén 17 karakter hosszúság felett küldjünk figyelmeztetést.
  • Szerviz események karbantartása listán a Javításba adás dátuma szerint csökkenőben rendezzük a szervizeseményeket
  • Szám típusú mezőkre történő kattintáskor a 0 törlése
  • A szerepkörökhöz tartozó funkciók között szereplő Vezényelt kifejezés helyett Kulcsos autó szerepeljen az elnevezésekben
  • Audit események Név oszlopában jelenjen meg a felhasználó neve és lehessen rá keresni

Funkció módosítások:
  • Árképzés finanszírozási táblázatot halmozott tőketartozás oszloppal bővítettük
  • Gépkocsihoz csatolható dokumentumok esetén a dokumentum típus mögé szerkeszthető szótár került
  • A gépkocsi karbantartón a GPS szolgáltatót írhatóvá tettük, így ott is lehet használni, ahol nincs automatikus útnyilvántartás
  • Telekocsi járatfoglaláskor az adminok emailt kapnak, mint a kulcsos autó foglalási igényről a kulcsos adminok.
  • Hiba jóváhagyása karbantartó felületen megjelenik egy Jótállás lista, ahol a rendszámhoz tartozó összes érvényes garanciát felsoroljuk, amit a gépkocsi karbantartó lap Jótállás fülén felvittek. Egy pipálható négyzet segítségével jelölhető, hogy adott hibára vonatkozik-e garancia. A lista felületre is kikerült a garancia oszlop.
  • Hiba jóváhagyása karbantartó felületen a Hibatípus szótártábla bővítéséhez + gomb
  • Visszavétel dátuma kikerült a Szerviz eseményekhez és szűrni lehet, hogy még nem jött vissza, vagyis üres a dátum
  • Hibajavítás listára kikerült a kiválasztott szerviz partner, ahol a sor státusza Szervizben, vagyis miután már munkalapon szerepel a hiba.
  • Gumi törzsadatok karbantartó ablakban megadható a DOT szám és szabad szöveges mezőben a gumi Tárolási pozíciója
Új funkciók:
  • A tartós bérleti egyedi szerződés (szolgáltatás vége) lejárta után a havi bérleti díj helyett használati díj számlázása (azonos tartalommal.
  • A nyitólap (ToDo lista) rendszeres frissítése (így nincs session timeout), abból a célból, hogy ezt ki lehessen tenni egy külső kivetítőre.
Javítások:
  • Nyitólapon megjelent kötelező szerviz riasztási eseményről a funkció karbantartási felületére navigálva + gomb (tétel rögzítés) nem működik
Új ripotok:
  • Szerződés állapotának nyomon követése a szerződés jellemző adatainak (rendszám, típus, futamidő, futásteljesítmény, listaár, induló díj, maradványérték, havi bérleti díj), a folyamatosan változó adatainak (km óra állás, várható futásteljesítmény, megengedett futásteljesítmény, túlfutás/alulfutás) megadásával.
  • Szerződés elszámolása adott partner (bérlő) összes futó egyedi bérleti szerződésére vonatkozóan az eltelt, ill. hátralévő hónapra a kiszámlázott és a hátralévő bérleti díj számításával.
Új interfészek:
  • Ajánlatadáskor (árképzés)  Adamo kapcsolat kiépítése a már létező "Ügylet" (ami ott a projekt kód) és az árképzés során generált ajánlati azonosító között.
Funkció módosítások:
  • Árképzés szolgáltatások felületén a finanszírozási kamat megbontható (Bubor + Refinanszírozási kamat + Kamatmarzs).
  • A havi bérleti díj szerződés szerinti „előre” számlázásakor az esedékesség dátuma mindig a számlázás hónapjának 20-a, a 20-a utáni számlázás esetén pedig a hónap utolsó napja.
  • A rögzített állapotú hibajelentések megjelennek a nyitóképernyő riasztásai (ToDo lista) között, illetve ezekre lehet e-mail küldési szabályt beállítani.
  • A nyitó képernyőn a kötelező szerviz km szerinti lejáratnál a km óra állás kerül kijelzésre a kötelező szerviz típusa mellett.
  •  A szerviz események karbantartó listáján a szervizesemények a javításba adás dátuma csökkenő sorrendjében jelennek meg.
  • Ha a kötelező szerviz esemény riasztásnál csak km óra állásra szeretnénk riasztani, akkor kizárhatjuk a dátum figyelését.
  • A gumi kezelésnél a pozíció neve jelenik meg a pozíció mellett a szerelés részletek ablakban és a gumi szerelés módosítás ablakban.
Új funkciók:
  • Ap. Matrica érvényesség kiegészítése óra, perccel.
  • Szabálysértés dátumának kitétele a karbantartó listára rendezési lehetőséggel.
  • Azonnali számla listára a szerződésszám mellé kitettük a rendszámot is
  • A hibajelentés és a hiba jóváhagyása felületeken egy lezárt tételek megjelenítése checkbox
  • A generált munkalapon és megrendelőn a hiba leírása mellett a megjegyzés is megjelenik.
  • Iktatószám kezelése szabálysértés és a szállítói számla funkciókban
  • Költség lista (szállítói számlák alapján)
  • Szerződés ajánlatának módosítása során az ajánlati adatok fülön lévő futamidő, futásteljesítmény és a MÉ is módosítható.
  • Maradványérték szótárban a futásteljesítmény is tól-ig kezelhető.
  • Szerződés szűrési feltételei rendszámmal bővítve
  • Szállítói számla rögzítési felületen rögzíthető a számlakiállítás és az esedékesség dátumát is.
  • Opcionális szerviz esemény bevezetése
  • Szerviz esemény továbbszámlázására checkbox (I/N) biztosítása.
  • Szerződés tétel szinten is lehet törölni (pl. mert nem lett ügylet).
Javítások:
  • Pótkocsinál a km óra állása ne legyen kötelező mező.
  • Ha kijelző szerint „Igen” a szerviz esemény, akkor a következő esedékesség dátuma és következő esedékesség km ne legyen kötelező.
  • gépjármű karbantartásnál nem enged két megegyező típusú partnert felvinni
  • A gépjármű karbantartás konkrét autó felvitelnél a típus kiválasztása után a környezetvédelmi osztály adatokat nem emeli át
Új riportok:
  • Új riport a szerviz események rögzítésekor továbbszámlázottként felvett tételekről.
  • Új riport az aktuálisan futó szerződésekről a pénzügyi elszámolás, illetve számlázás felé.
Új funkciók:
  • Partner eseti számlázás esetén paraméter állítási lehetőség biztosítása attól függően, hogy normál számlát, vagy előleg számlát szeretnénk készíteni.
  • Munkagépek esetén az üzemóra nyilvántartása
Javítások:
  • Az árképzés marzs fülén a számítási algoritmusba a szolgáltatások közé betettük a hiányzó költségeket, kiépítettünk automatikus felvételt új extra szolgáltatások belépése esetén.
Új ripotok:
  • A költség felosztás riportban lehetőséget biztosítunk a nagy összegű költségek időbeli elhatárolására (több havi elosztására). A megvalósítás a szállítói számla (költség) rögzítésekor van lehetőség a tétel rögzítése során (több havi teljesítésre bontva).
Új interfészek:
  • Munkagépek esetén az üzemóra adatok átvétele a GPS nyilvántartástól (iData)
Funkció módosítások:
  • A szerződés tétel rögzítése esetén a szerződés részletei ablakban a szolgáltatás kezdete dátum, rendszám hozzárendelés addig legyen módosítható, amíg a számlázás el nem indult.
  • A partnertörzs karbantartó felületre új mező kitétele "Csoportos adószám", a cikktörzsbe pedig "Csoportos ÁFA kód".
  • A gépjármű nyilvántartás karbantartó felületén új fület hoztunk létre a „Jótállás”-ok nyilvántartására, illetve biztosítjuk ezen események riasztási lehetőségét paraméter alapján.
  • A gépjármű nyilvántartás karbantartó felületén az „Aktív” mező inaktívra állításkor a program egy nyugtázó üzenetet küld a felhasználónak.
  • Kulcsos gépjárművek kezelésénél (igénybejelentés, lemondás, elfogadás) lehet e-mail küldési szabályt beállítani.
Új funkciók:
  • Gépjármű üzemeltetése, útnyilvántartás fülön belül a gépjárművezetőre is lehet keresni.
  • Az átvett GPS útnyilvántartási rekordba automatikusan bekerül a gépjármű alapadatokban rögzített felelős költséghelyet, ahol van ilyen adat.
  • GPS adatok átvételekor e-mail küldés a túl nagy útvonal adatról.
  • Az ajánlatot addig lehet módosítani amíg a szolgáltatás kezdete üres,vagyis nem indult el.
  • Egy aktív ajánlatból új ajánlat készítésekor lehet új szolgáltatási sorokat is hozzáfűzni, nemcsak a meglévőket módosítani.
  • Az ajánlati cikkek és az extra szolgáltatási cikkek táblába új mező, miszerint szerepeljen-e a tétel a bérleti szerződésben többlet szolgáltatásként.
  • Az ajánlati cikkek és az extra szolgáltatási cikkek táblába új mező, miszerint az ajánlatban legyen hozzá automatikus korrekció.
Javítások:
  • Környezetvédelmi kategória kódnak nem rögzíthető 5E
  • Másolt árképzésnél nem az elvégzett javítások után nem lehet azonnal sablont nyomtatni előbb el kell menteni.
  • Árképzés esetén a nullás alapértékű szolgáltatást ne lehessen korrekciózni.
Új riportok:
  • Új riport a személyi használatú gépjárművek jellemző adatairól és költségeiről.
Új funkciók:
  • A szerviz karbantartó listán a rendszámra való szűrés után a kapcsolódó adatbevitelnél a rendszám legyin default módon az, amire a leszürés történt.
  • A gépjármű karbantartó listán és az alapadat felületen jelenítsük meg az aktuális km óra állást.
  • Tervezett szerviz eseményekre legyen időszak szűréses lekérdezés (szűrési feltétel).
  • Szerviz események (és tervek) karbantartó listán legyen szerviz partnerre való szürési lehetőség is.
  • A gépjármű karbantartó listára tegyük ki a gépjármű jellegét és a lista defaultban legyen jelleg + rendszám növekvőbe rendezett.
  • Műszaki vizsga karbantartó felületre szerviz partnert tenni.
  • Útnyilvántartásnál ne lehessen a visszamenőleges útvonal módosítás.
  • Új szűrési feltétel mindig csak az utolsó műszaki vizsga látszódjon.
  • Továbbszámlázás (Benzin, csereautó, …)
  • A szerződéskötési díj számlázására új számlázási menüpont létrehozása.
  • Előlegbekérő - előleg számla - végszámla folyamat módosítás
  • Az előkészített számlán (nincs számlaszám) lehessen módosítani az esedékesség dátumát.
Javítások:
  • Szerviz rollback exception új létrehozáskor
  • Keret elszámolás ne vegye figyelembe a munkába járást
  • Az árképzésben a finanszírozást lehessen 0.00%-ra is elvégezni.
  • A km óra állás nem egyezik meg az alapadatok listán, és a riporton
  • Ajánlatadásnál az opcionális sorok sorrendje nem ugyanaz új felvételénél és módosításnál
Új riportok:
  • Napi többszöri tankolás rendszámonként
  • Átlagfogyasztás típusonként
  • Átlagfogyasztás rendszámonként
Új funkciók:
  • iData összevont szolgáltatási számla interfész
  • MKB lízing számla betöltés
  • Lekérdezés - magánhasználat keret kihasználtsága.
  • Lekérdezés - NAV szerinti útnyilvántartás
  • Adamo interfész (cikk, partner, számlázás, folyószámla)
  • Többvállalatos megoldás ajánlatadáskor
  • Új szolgáltatási sorok generálása felületen a felhasználó által.
  • ToDo lista jogosultsághoz kötése
  • RAFI adatok betöltése
  • Éves ap. matrica adatok betöltése
  • SeaFleet bevezetés előtti ajánlatok betöltése (ősbetöltés)
  • Ober lízing betöltés
Javítások:
  • Partner karbantartón a hibaüzenetek 3x jelennek meg
  • Útnyilvántartás iduló dátumra szűrés nem jól szűr
  • Útnyilvántartás rögzítésénél a költségviselő legyen kötelező, ha van költséghely
  • Utnyilvántartás generálás nem törli az xls-ből az üres sorokat
Új riportok:
  • Riport - Káresemény, szabálysértés gyakoriság
  • Riport - Kintlévőségek elemzése. Az Adamotól átvett banki befizetések és a SeaFleet által generált havi bérleti számlák összevetése.
Új funkciók:
  • Maradványérték kijelölt vevőre történő számlázása
  • Szállítói számla fej adatokban új mező "Kifizetés dátuma".
  • A gépjármű karbantartó felületen kiírni az inaktív autók számát is
  • Árképzésnél a CASCO számítás támogatása szótárból
  • Árképzésnél a KGFB számítás támogatása szótárból
  • Árképzésnél a maradványérték számítás támogatása szótárból
  • Gk. alapadatok bővítése gk. kategóriával
  • Gk. karbantartó felületen a felelős használó választásakor a név+munkahely jelenjen meg
  • Kötelező szerviz karbantartó felületre kitenni a tervezett javításba adás idejét is.
  • Az árajánlat címsorba kiírni a partner nevét és a gk. rendszámát.
  • Szállítói partnert betenni az árképzésbe
  • Számla másolási funkció
Javítások:
  • Bejelentkezésnél nem működik a szerepkör választás
  • Ajánlat összevetés nem cseréli le az összes TAG-et
  • Gumicsere riasztás csere után is riaszt
  • GAP biztosítás lejárat helyett kötelezőre riaszt a program
  • Ap matricát ne lehessen önmagára áthelyezni
  • Útnyilvántartás negatív korrekciós rekordot nem lehet módosítani
Új riportok:
  • Legyen futott km-re vonatkozó rendszámonkénti lista (km intervallumra)
  • Előkészített számlák listája
Új funkciók:
  • Több hibajelentés generálása egy munkalapra
  • Riportok vállalatosítása
  • Zöld rendszám kezelés
  • Általános e-mail küldés
Javítások:
  • Nem lehet ajánlatot másolni
  • Az önerő, maradványérték, induló díj meghaladhatja a kedvezményes árat
  • Hiba jóváhagyásánál munkalap generálás esetén a dialog nyitva marad
  • Szerződés listában a törölt elemek megjelenítése csak a törölt szerződéseket jeleníti meg
  • Munkalap generálás, a partner irsz., város, cím adatait nem tölti ki
  • Megrendelés template generálás nem veszi figyelembe a kellék TAG-eket
Új funkciók:
  • Költséghely bevezetés
  • Költségnem bevezetés
  • Általános szállítói számla betöltés
  • E-mail napló
  • Menetlevél, útnyilvántartás bővítések
  • Műszaki vizsga, javítás Tervezett időpontokkal történő bővítése
  • Alapadatok új mező: lízing futamidő vége

 

Javítások:
  • Üzemanyag kártya módosítás NullPointerException
  • Hibabejelentésnél a hiba típusa mező csak az első gépelt karakterre keres
  • Alapadatok view-n dátum formátumok javítása
  • Üzemanyagkártya hibás riasztás megjelenítés
  • Alapadatok felületen nem jelenik meg az összes alapfelszereltség
  • Gumi törzsben nem működik a tömeges felvétel
  • Felszereltség nem rögzíthető
  • Alapadatok rendezés lassúság
  • Converter osztályok javítása
  • Szerviz funkció nem figyeli az eseményekben a törölteket
  • Útnyilvántartásban a törlés nem működik
  • Útnyilvántartás lista nem írja ki a gépjárművezetőt
  • Nem létező költséghely esetén az útnyilvántartás elmenti a rekordot költséghely nélkül
  • Lehet jövőbeli dátumra is útnyilvántartást rögzíteni
Új riportok:
  • Éves CASCO díj havi bontásban (szűrés: év).
  • Éves KGFB díj havi bontásban (szűrés: év).
  • A teljes futamidőre vonatkozó GAP biztosítás díja.
  • Fizetendő cégautó adó (előírt cégautó adó – teljesítmény adó) negyedévenként
  • Fizetendő éves teljesítményadó féléves bontásban (szűrés: év).
  • A szerviz költségek éves összesítése.
  • fúrás az évre (összesített szerviz költség gépjárművenként)
  • Fúrás gépjárműre (tételes költség lista)
  • Költség gyűjtő
  • Az éves tejes költségek költség típusonként, fajlagos költségszámítással
  • Fúrás az évre (gépjárművenként megjelenített költségek költség típusonként, fajlagos költségszámítással, (szűrés: hónap)).
  • Fúrás a gépjárműre (a gépjármű havi összköltségének felosztása költségviselőkre a futás arányában).
  • Lízing / bérlet ÁFA visszaigénylés
  • Üzemanyag felosztás (az üzemanyag felhasználás összesítése éves szinten).
  • Fúrás az évre (havi összesített üzemanyag felhasználás)
  • fúrás a hónapra (költségnemenként, költségviselőnkénti üzemanyag felhasználás gépjárművenként, szűrés dekád, üzemanyag forgalmazó, gépjármű jelleg).
  • Költséghely összegei összes évre (a kiválasztott év összköltségét adja meg (szűrés: év).
  • Fúrás az évre (havi összesített költséget adja meg szűrés: hónap)
  • Fúrás a hónapra a koordinátor kiválasztásával (a koordinátor költségeit és futásteljesítményét adja költségviselőnként szűrés: koordinátor).
  • Fúrás a költséghelyre (a költséghely összköltségének felosztását adja meg gépjárművenként).
Új funkciók:
  • Vizsgálatok
  • Szerviz - hibabejelentés
  • Elektronikus számlához XML e-számla csatolás
  • Ajánlatok történetiségének kezelése
  • Eurotax interfész kialakítás

 

Javítások:
  • Ajánlat összevetés hibás ajánlat sablon kiválasztás
  • Ajánlat módosítás trigger exception: tábla módosítás alatti hiba
  • A tartozékok értékei nem jelennek meg
  • Javítás karbantartásnál a javítás típusok nem jelennek meg
  • Km óra állás rögzítés listán megjelenik az összes autó adata, nem csak az ahol felelős használó
Újdonságok:
  • Rendszámcsere funkcióval követni tudjuk az egyedi alvázszámokhoz időszakosan rendelt rendszámokat. A kiválasztott gépjárműre megadható a rendszámcsere időpontja és az új rendszám és a megadott dátum egyúttal a gépjármű karbantartó felületen az Érvényesség kezdete mező is módosul. A gépjármű karbantartón a rendszám ezentúl nem módosítható.
  • Pénzügyi modulban Mobility számlarészletező formátummal bővült a szállítói számla betöltő lista
  • Az útnyilvántartás funkciót alkalmassá tettük az út típusokon alapuló korrekciózás lehetőségére. Az üzemanyag korrekció a törvényi előírásnak megfelelően lehet szorzós, liter alapú (pl. vontatmány), illetve időszakhoz kötötten automatikus jellegű, mely szerint elszámolás is készülhet. A manuális adatrögzítést elkerülendő, a számolás alapjául szolgáló különböző tételes futási adatokat többféle GPS szolgáltatótól át tudjuk venni.
  • A magánhasználat forint alapú elszámolásához bevezettünk egy motor üzemmódtól függő keretösszeg kezelést.
  • Kezelni tudjuk a NAV norma alapján történő elszámolások esetén az adómentes és adóköteles térítési hányadot.
  • Áttértünk a PowerDesigner új verziójára, a stabilan működő 16-os verzióban kezeljük a modell módosításokat.
Módosítások:
  • A gépjármű adatokat kibővítettük több új mezővel
    • Amennyiben a lízing szerződést meghosszabbítjuk, az eredeti lízing lejárat dátuma sem veszik el, míg az szerződött lejáratra vonatkozóan továbbra is tudunk alul/túlfutást számolni
    • Cégautóadó vagy súlyadó mentesség esetén a gépjármű bejelölhető és kivonható az adószámítás alól (pl megkülönböztetett járművek)
    • Teljesítmény fajta szótár alapján újabb kategorizálási lehetőség került az adatlapra
    • Korrekció elszámolásra jogosult mezővel letiltható az adott gépjárműre vonatkozó elszámolás, illetve megadható egyedi km/üzemóra norma is
  • Pénzügyi modulban az üzemanyag forgalmazók számla betöltésében manuálisan megadható egy költségviselő rendszám, amennyiben a feldolgozáskor nem talál rendszámot a betöltő. Ezzel a funkcióval kezelhetőek a garázs, illetve open kártyák.
  • A nyitólapos riasztásokat kiszolgáló lekérdezéseket optimalizáltuk. Törölt személy/autókhoz, illetve lezárt eseményekhez kapcsolódó figyelmeztetések nem jelennek meg, a rendszámhoz nem köthető gépek/készülékek riasztások külön csoportban viszont kikerültek a felületre.
Riport:
  • Magán gépjármű hivatali célra történő használatának Üzemanyag elszámolása
  • Üzemanyag elszámolás gépjárművenként, gépjármű vezetőnként GPS adatok alapján, úttípus alapú üzemanyag korrekciók figyelembevételével
Újdonságok:
  • Nyitó lapi riasztások (to-do-lista) beállíthatóak úgy, hogy csak a Flottakezelőként a Felhasználóhoz rendelt járművel riasztásai jelenjenek meg a nyitólapon
  • Pénzügyi modulban új üzemanyag számlarészletező formátummal (DKV, Mobility) bővült a szálltói számla betöltési lista
  • Új dokumentum tag-ek készültek, a teljesség igánye nélkül:
    • Finanszírozó a szerződés tételről
    • Javítási eseményben rögzített km óra állás
    • Szabálysértés - Ügyirat érkezés dátuma
    • Szabálysértés - Szabálytalanság időpontja
    • Szabálysértés - Ügyiratszám/Iratazonosító
    • Gépjármű átadás-átvétel – Átadó költséghelye
    • Gépjármű átadás-átvétel – Átvevő költséghelye
    • Gépjármű átadás-átvétel – Gépjármű leltáriszám
  • Vállalat függő Logo megadási lehetőség
  • Sok tételes, hosszú listák lassították a megjelenítést, így szűrőfeltételek beállítását követően jelennek meg (Pl csak előző havi káresemények, üres személy lista)
  • Személy listára új szűrőfeltétel került ki: leválogathatóak a belépéssel is rendelkező user-ek.
  • Nem vállalatos környezetben a vállalat szűrőt mindenhova beépítettük.

Módosítások:
  • A Gépjármű karbantartás menüpontban a Gépjármű életút adatokban
    • megjelennek a Javítási események is
    • szűrő feltételek segítik a használatot
  • A Gépjármű karbantartás Megjelenítés nézetben a kapcsolódó GÉPEK következő esedékesség dátuma is megjelenik
  • E-mail küldési szabályok egy részénél címzettként a Szervezeti vezető is kiválasztható
  • Javítási események funkcióban a Javítási előzmények megtekintésekor szűrési lehetőség Munkalapszámra és Job megnevezésre
  • Bejelentésből generált Javítási esemény esetén a Javítási esemény lezárása automatikusan a Bejelentés lezárását is eredményezi
  • Üzemanyag számla betöltést követően a betöltési eredmények megjelenítése egységesítésre került (MOL, OMV, SHELL, Mobiliti, DKV)
  • Átadás-átvétel egy lépésben is elvégezhető
  • A dealeri modulban az ajánlatok időben előre mutató összeláncolása esetén a számla adatok előállítása módosult.
  • Az adminisztrált szerviz modulunk további fejlesztését megszüntettük. Aki a folyamat vezérelt új modulra át kíván térni, támogatjuk az adatok ingyenes áttöltésével.
  • Megoldottuk, hogy angol nyelvű használóink számára kétnyelvű üzenet menjen ki a belépéshez szükséges információkkal.

Riportok:
  • Feltöltött dokumentumok listája (megjelenítésre kerül a feltöltött dokumentumok neve, feltöltés dátuma, forrása gépjárművenként)
  • Több ügyfelünk kérésére egyedi riportok készültek
    • magánhasználat km keret elszámolás
    • üzemmódtól függő magánhasználat keret Ft-os elszámolása
    • egyedi autó adatok (139 cars data)
  • Általános gépjármű adat riport (140C) készült, ahol a nem töltött adatok miatti üres oszlopokat automatikusan elrejtjük.
  • ESG-s alapriportok készültek (133,134,135)
  • A vállalat szűrést általánossá tettük bizonyos riportokban, hogy ugyanazt a riportot lehessen használni minden környezetben (vállalatos, nem vállalatos)
  • Fogyasztás riport (138) készült modul használattól függő adatokkal
    • km állás
    • és/vagy útnyilvántartás
    • és/vagy menetlevél, illetve az üzemanyag forgalmazók szerinti bontásban megjelenített tankolási költségekkel.
  • A költség riportot tovább fejlesztettük: dinamikusan jelennek meg az oszlopok a cikk típus beállításoknak megfelelően és amelyik oszlop nem tartalmaz adatot, az nem is látható.
  • Vizsgáljuk a riportok Knowage-be történő átviteli lehetőségét

Mobilos felület:
  • Elfelejtett jelszó funkció már a mobilos felületen keresztül is elérhető
  • Gépjármű információk
    • a felelős használóhoz tartozó gépjármű(vek) vonatkozásában a szerviz adatait esemény típusonként formában jelenítjük meg,
    • illetve újdonságként a biztosítási adatok is megtalálhatóak
  • Útnyilvántartás menüben
    • a használó csak a rá vonatkozó (saját vagy rá vonatkozó rögzítés) adatokat látja
    • a belépett használó automatikusan megjelenik, mint gépjárművezető
    • és ha 1 autó van a nevén, akkor azt sem kell kiválasztani a legördülőben, hanem automatikusan beíródik.
    • az új Samsung Galaxy Tab S6 Lite tableteken nem működtek rendesen a számítások, ezért más módszert használunk már
    • a használó a kizárólag általa rögzített, utoljára felvitt adatot törölni/módosítani is tudja
  • Műszaki vizsga lista nézetben
    • a Műszaki vizsga érvényesség oszlopban rendszámonként az utoljára bevitt (max create date) jelent meg, viszont mivel nem erre riasztunk, ezért ezt a max Műszaki vizsga érvényesség szerinti értékre cseréltük.
    • csak jövőbeli dátumra vonatkozó sort lehet módosítani, vagyis a módosító ikon a lista nézeten csak ott jelenik meg, ahol a Műszaki érvényességi idő > current_date()
    • új műszaki érvényesség rögzítésekor a gépjármű legördülőben csak azok a rendszámok jelenjenek meg, ahol a Műszaki érvényességi idő <= current_date()
  • Némelyik listánál korlátoztuk a megjelenő adatok mennyiségét (pl km óra állások, útnyilvántartás)
Újdonságok:
  • A Gépjármű karbantartóban az Érvényesség kezdete mező kötelezően kitöltendő az adatlapon történő bármilyen módosítás esetén (eddig az utolsó módosítás dátuma jelent meg).
  • Az Útnyilvántartás menüpontban lehetőség van a gépjármű vezető tömeges rögzítésére.
  • Az Útnyilvántartás menüpontban lehetőség van a Vontatással kapcsolatos információk rögzítésére.
  • Üzemanyag kártya kezelés
    • a garázs/open kártyák esetén a kártyahasználó mellett rendszám megadása is kötelező
    • a garázs/open kártyák üzemanyag számlája automatikus feldolgozásra kerül a megadott rendszámra, amennyiben a kiadás kezdete és vége közé esik az open kártyás tankolás
    • Pénzügyi modulban OMV számlarészletező formátummal bővült a szállítói számla betöltő lista.
Módosítások:
  • Üzemanyag szlip rögzítés során csak azok cikkekből lehet választani, melyek a kiválasztott Üzemanyag partnerhez tartoznak
  • Menetlevél duplázások elkerülése
    • Menetlevél FEJ felvitel során, ellenőrzés:
      • Menetlevél BIZONYLATSZAM + ELSZAMOLAS_IDOPONTJA Évének ellenőrzése -> figyelmeztetés, hogy " A megadott Bizonylatszámmal már történt korábban rögzítés"
      • RENDSZAM + NYITO_KM_ALLAS ellenőrzése, egyezés esetén figyelmeztetés
Riportok:
  • Üzemanyag elszámolások támogatására készült ellenőrző riportok:
    • Adott időszakra eső Tankolás nélküli útnyilvántartások listája
    • Adott időszakra eső Útnyilvántartás nélküli tankolások listája

Újdonságok:
  • A Javítási események és Útnyilvántartás menüpontokban a részletes keresési feltételek kibővültek Flottakezelő szűrési lehetőséggel is.
  • A Gépjármű karbantartás menüpontban a Gépjármű életút adatokban
    • megjelennek a Gépjárművel kapcsolatos események is
    • szűrési feltételekkel szűkíthető a találati lista eredménye
    • az Életút adatok exportálhatóak igény szerint
  • A Gépek karbantartása menüpont kiegészült a dokumentum csatolási lehetőséggel, valamit gépekhez tartozó készülékek vizsgálatához kapcsolódó riasztásokkal.
Módosítások:
  • A Személy törzsadatok és Gépjármű törzsadatok menüpont újabb mezőkkel és szűrési lehetőségekkel bővült.
  • MOL számla file betöltés eredménye
    • A Költségviselő rendszám oszlop mögé került a Menetlevél – km oszlop, így támogatva a hiányzó rendszámok pótlását
  • Üzemóra módosítás során esetenként a mentés hibába ütközött, mely javításra került
Újdonságok:
  • Authentikációval kapcsolatos fejlesztések történtek, a felhasználók jogosultsági paramétereit szigorítani lehet:
    • Kitiltható x nap inaktivitás vagy hibás bejelentkezés után
    • Jelszó erősséget, érvényességi időszakot, ismétlődést lehet állítani
  • Bővültek az interfész kapcsolatok. GPS területen SecretControl és iData továbbfejlesztés történt. Felkészültünk SAP kontrolling adatok feladására, illetve újabb SAP személy adatok frissítésére és autó adatok visszaadására épülő fejlesztések történtek.
  • Többféle testreszabott üzemanyag és magánhasználat keret elszámolás készül. 
  • Az üzemanyag forgalmazók által használt cikkeket központi master adatbázisban rögzítettük, ezzel könnyítve az egyéni adatrögzítést.
  • Felületek fejlesztése során a listákon a rendezettség beállítást megőrizzük, illetve további listák bővültek a kiválasztható oszlopokkal, szűrőkkel.
Módosítások:
  • Káresemény modulban
    • kár rövid leírása hosszát bővítettük
    • az elszámolásánál áfa szerinti besorolást lehet használni, vagyis a Biztosító térítése mező érték kiszámolása megváltozott:
      • Nettó esetén: Javítási összeg (nettó),
      • Bruttó esetén: Javítási összeg (bruttó),
      • Fél áfa esetén: Javítási összeg (nettó) + Javítási összeg (áfa) / 2
    • továbbá a listában új oszlopként kikerült a sérülés helyei információ vesszővel elválasztott felsorolásként
    • az email sablon listára kikerült a Használható TAG-ek link
  • Pénzügyi modulban a szállító számla sorok elszámolandó tételként megjelölhetőek.
  • A mobil felület gépjármű adatlapján megjelenő adatokat módosítottuk. A kötelező szerviz lejárat a legközelebbi előírás időpontját, illetve km/üzemóra állását mutatja.
  • Javítási eseményeknél egyre több információ kerül ki a lista nézetbe. Következő esedékesség ideje és km /üzemóra állása, valamit proforma költség adatok.
  • A generált dokumentumok elnevezése a sablon nevére utalva sokkal beszédesebb lett.
Riport:
  • Energetikai kimutatáshoz szükséges adatok előállítása egyedi igények szerint
    • Üzemanyag felhasználás részletes kimutatása
    • Kilométer összesítő havi, éves szinten, üzemanyagonként
Újdonságok:
  • Lehetőség van a Szerelők proforma tételre (job kódra) le- és feljelentkezésére (idő ráfordítás követése).
  • Új Bejelentés rögzítésére a SeaFleet Desktop módban is megvalósult (eddig csak mobilos felületről volt lehetséges).
  • Új modul - Naptár alapú tervező - lehetőség nyílt szerviz események naptár felületen történő megjelenítésére és nyomon követésére.

Módosítások:
  • Cégautó adó változás követése: a megváltozott jogszabályi környezetnek megfelelően egy éven belül több adó mérték is meghatározható, illetve a 2022. július 1-től érvényes cégautó adó összegek is rögzítésre kerültek a rendszerben.
Újdonságok:
  • A Jármű rendelés modulba feltöltött dokumentumok az átadás-átvétel funkció használatát követően automatikusan feltöltődnek a gépjármű karbantartás felületen.
  • Számla file feldolgozás (MOL számlarészletező esetén) továbbfejlesztésre került, hogy a garázskártyás tankolások is feldolgozhatóak legyenek. A Nem létező gépjármű rendszám! státuszú számla rekordok esetén lehetőség nyílik egy Költségviselő rendszám megadására.
  • Személyek karbantartása bővült egy új, Kedvezmények követésére szolgáló funkcióval. A Kedvezményhez darabszám, illetve összeg is megadható és a Személyhez tartozó Kedvezmény érvényességi idővel korlátozható.
  • Gépjármű karbantartó funkcióban egy adott jármű adatlapján, a Típus mellett megjelent egy új, Nézőke ikon, mellyel közvetlenül megtekinthetőek a jármű részletes Típus jellemzői.

Módosítások:
  • A Gépjármű karbantartón megszokotthoz hasonlóan további funkcióknál is lehetővé vált a listaképen megjelenő oszlopok kiválasztása és sorrendjük változtatása. A megjelenő eredmény excelbe exportálható. Az érintett funkciók:
    • Gépjármű átadás-átvétel
    • Személyek karbantartása
    • Partnerek karbantartása
    • Típus adatok karbantartása
    • Menetlevelek rögzítése
    • Magánhasználat keret kezelése
    • Útnyilvántartás
  • Új szűrési lehetőséggel bővült:
    • a Gépjármű átadás-átvétel funkciónál Átadó felelős használó és Átvevő felelős használó;
    • a Gépjármű karbantartó funkcionál pedig a Beszerzés fajtája is kiválasztható.
  • A Gépjármű karbantartó funkcióban új, típus jellemzőket tartalmazó oszlopok is kiválaszthatóak listanézetben történő megjelenítésre (pl: Üzemmód, NAv. üzemanyag kategória, Vegyes fogyasztás, Személyek száma, Üzemóra norma)

Riportok:
  • A riportoknál felkerült egy aktív/inaktív/mind szűrő, így a már értékesített gépjárművek nem kerülnek bele a riportba alapértelmezetten.
Újdonságok:
  • A kulcsos autó igényléshez tartozó hasonló funkció mellett, az általános átadás-átvétel is elérhető már a mobilos felületen. Támogatjuk a keresést, illetve dokumentum csatolás és generálás is lehetséges, vagyis a működése megegyezik a Seafleet funkcióval.

Módosítások:
  • GPS adatok feldolgozása esetén az útnyilvántartás sorok összevonása során figyelembe vesszük a költséghely információt is (azonos nap/rendszám/gépjármű vezető/költséghely)
  • Műszaki hiba miatti vontatást is kezeljük a Menetlevelekben
  • Üzemanyag korrekció érték helyett már korrekció szorzó is megadható (a korrekció jellege szerint), melyet ezrelék pontossággal lehet kezelni
  • Útnyilvántartás alatt a gépjármű vezetők, illetve költségviselők tömeges rögzítése funkciókat egy új "Csak az üresek módosítása" checkbox-al egészítettük ki.
  • A gépjármű karbantartás menüben bővült az elérhető szűrő feltételek listája
  • A Gépjármű kategória bővült egy új törzsadattal, megadható az Elszámolás módja is
  • A Gépjármű karbantartó felületen megadható a Leltári szám is, mely Törzsadat ősfeltöltéssel tömegesen is betölthető
  • Megújult a Menetlevél rögzítés és karbantartás funkció is:
    • új adatbeviteli lehetőségekkel bűvölt:
      • Fuvaróra (alap értéke: Érkezési idő – Indulási idő különbsége)
      • Vontatott km (amennyiben a menetlevélben megadásra kerül egy vontatmány, úgy a Vontatott km automatikusan számolódik)
      • Üzemelt óra (szabadon megadható érték)
    • A Menetlevél rögzítés főképernyőjén található Megjelenítés gombra kattintva a Menetlevél fej adatok mellett most már a Menetlevél tétel adatok is egy képernyőn áttekinthetőek, így nem szükséges belépni a Menetlevél részletek megtekintéséhez a Menetlevél tétel menübe.

Riportok:
  • Corporate riportokban a költséghely megnevezés mellé kikerültek a kódok is:
    • Gépjármű adatok (Teljes)
    • Felelős használó történet
    • Gépjármű negyedéves menetlevelei
    • Időszakos magánhasználat
  • Azok, akik éves futásteljesítményt írnak a gépjármű karbantartó felületen a futásteljesítmény mezőbe, a (77) Várható futásteljesítmény riportot optimalizált lekérdezési tartalommal használhatják
  • Időszakos magánhasználat (78A) riporton kibővítettük a személy szűrőt
Újdonságok:
  • Az Útnyilvántartás menüpontban
    • új funkció került fejlesztésre az üres költségviselők tömeges pótlásának támogatására.
    • új funkciógombként elérhető az útnyilvántartás adatok fix formátumban történő tömeges betöltése, ugyanolyan ellenőrzés mellett, mintha egymás után manuálisan rögzítenénk a megtett utakat.
    • GK karbantartón a nagyító alatt lévő nézetben minden fül adata megjelenik
    • Saját jogon támogatjuk a Típus adatok kitöltését az Eurotax műszaki és felszereltség adatok alapján. Ennek feltételrendszeréről és használati jellemzőiről kérjen tájékoztatást a https://seafleet.hu/hu/kapcsolat

Módosítások:
  • Miután a Shell módosította a lekérdezés felületet és csak angol dátumot (dd/mm/yy) lehet kiválasztani a csv letöltéshez, ezért a Shell betöltőt felokosítottuk ennek kezelésére.
  • A webszerver átállításával (reconnect) a SpagoBI indulása stabilabb lett.

Riportok:
  • Azok, akik éves futásteljesítményt írnak a gépjármű karbantartó felületen a futásteljesítmény mezőbe, a (77) Várható futásteljesítmény riportot optimalizált lekérdezési tartalommal használhatják
  • Bővítettük a dealeri riport csomagot, ezentúl 6db fix riportot használhatnak az előfizetéssel rendelkezők.
  • A corporate licenszhez tartozó riport csomagban szereplő egyes lekérdezéseket kibővítettünk plusz oszlopokkal, illetve egy redundáns adatokat tartalmazó riportot (04) az új szerviz modul adatait megjelenítő Javítási események (106) riporttal cseréltük ki.
  • A riportokon megjelenik egy új szűrés, amely az xls export esetén segít. Az érték kiválasztása után mindig kell Execute gombot is nyomni h érvényre jusson.
    • A „Teljes” azt jelenti h fejléccel együtt generálja a Spago az Excel táblát,
    • a „Cím nélkül” választás csak a fejléc sort és az adatokat teszi ki.
Újdonságok:
  • Pénzügy / Számlafájl betöltés funkcióban szűrőfeltételekkel támogatjuk a betöltött rekordok ellenőrzését. A rendszám szűrő a rendszám és a költségviselő rendszám mezőben is keres egyszerre.
  • Bejelentésből Javítási esemény generálást követően státusz automatikusan beütemezve állapotra vált és a munkalapszám is megjelenítésre kerül.
  • A folyamat kezelt új szerviz modulra való áttérést megkönnyítjük az adminisztrált szerviz adatok áttöltésével.
  • Csoportosítottuk a rendszerparamétereket, hogy könnyebben megtalálható legyen a keresett beállítási elem.
Módosítások:
  • Azure AD belépés esetén rendszerparaméterekkel külön állítható a mobilos és webes elérés
  • Szerviz adatok betöltése esetén a Következő esedékesség, Következő esedékesség km, Következő Esedékesség Üzemóra, Következő esedékesség megjegyzés mezőket is kezeljük
  • Javítási események funkcióban
    • Egyszerűsödött a Proforma számla fül. Ha elegendő csak a fej adatok kitöltése, akkor a jobkód tétel adatok rögzítése rendszerparaméterrel kikapcsolható (proforma_ tetel_rogzitese = false)
    • Esemény típus megadása kötelező lett.
    • Megjelent a szervizbe kerülés és megrendelés dátuma mellett az óra:perc kitöltési lehetőség
    • Következő esedékességnél csak a dátum kötelező (km óra állás és üzemóra állás beírható, de nem kötelező).
    • Nem lehet addig lezárni a javítási eseményt, amig a proforma számla véglegesítése meg nem történt, figyelembe véve azt is, hogy nem kötelező a Proforma fül töltése
  • Bejelentésből létrehozott javítási eseménynél követhető a kapcsolat:
    • a bejelentés dátuma mellett  ikon hatására megjelenik a kapcsolódó bejelentés. Ha nem volt bejelentés, akkor szürkén jelenik meg az ikon.
    • a bejelentésből generált javítási esemény külön szűrőfeltétellel kereshető és a javítási esemény listában is megjeleníthető (igen/nem, Oszlopban választható)
    • a bejelentés dátuma + km óra állásból új javítási eseményél km óra állás sor is keletkezik
  • Javítás tervezővel történő Javítási esemény készítés esetén a km óra és üzemóra állás bejegyzése a bejelentés dátumával történik. A javítási esemény bejelentés dátumának a mai napot ajánljuk fel, illetve a felajánlott km is a max km óra állás, de módosítható.
  • Csatolmány mérete állítható rendszerparaméteren keresztül.
  • Gépjármű törzsadatok listára átkerült az Árképzésből a 2 csere autó menü, hogy a corporate használók is elérjék
Riport:
  • Adós riport módosítása törvényi változás miatt
Újdonságok:
  • Gépjármű listán megjelenő gémkapocs ikon alatt elérhető az adott rendszámhoz bármelyik funkcióban feltöltött dokumentum. Kijelöléssel tömeges letöltés is lehetséges zip formátumban.
  • A kulcsos autó igényléshez tartozó hasonló funkció mellett az általános átadás-átvétel is elérhető már a mobilos felületen. Támogatjuk a keresést, illetve dokumentum csatolás és generálás is lehetséges, vagyis a működése megegyezik a Seafleet funkcióval.
Módosítások:
  • Az üzemeltetés alatt szereplő magánhasználat keret kihasználtság kimutatása a fix féléves/éves lekérdezés helyett már dinamikusan állítható az időszak szűréssel.
Riportok:
  • Gépek - vizsgálatok (102) új riport készült, amely a különböző rendszámhoz rendelt készülékek önálló karbantartási adatait tartalmazza
  • A dinamikus magánhasználat keret számításhoz tartozik egy új, Időszakos magánhasználat (78a) elnevezésű riport, ami max 12 hónapos intervallumot mutat meg havi bontásban.
Újdonságok:
  • Folyamat vezérelt szerviz esetén is követhető a szerviz ciklus.
  • A gépjármű listán található dokumentum ikon alatt megjelenik az adott rendszámhoz feltöltött minden dokumentum függetlenül attól, hogy melyik modul/funkció alatt került be.
  • Minden a Seafleet-be belépő felhasználóra külön-külön beállítható, hogy milyen csoportosításban lássa a nyitólapon megjelenő riasztásokat: csak saját járműre, minden járműre rendszámonként vagy modulonként (pl Biztosítás, Szerviz, Káresemény), vagy akár még részletesebben funkciónként (Biztosítás lejár, Számla nincs lezárva, Nem érkezett káranyag, stb)
Módosítások:
  • Finomítottuk az útnyilvántartás sorokban szereplő záró km óra állás(ok)ra vonatkozó korrekciós számítást. Ezentúl az automatikusan más forrásból (szerviz, számla, gumicsere, stb) bekerült értékeket nem vesszük figyelembe, hogy a használók által pontosan bejelentett nap végi/hónap végi állapot juthasson érvényre.
Újdonságok:
  • A Felhasználók menüponthoz új, könnyen kezelhető felület került fejlesztésre, amely a nyitólapos riasztási beállításokat kezeli. Felhasználónként állítható a megjelenítés: rendszámonként, funkciónként csoportosítva vagy akár riasztási eseményenként.
  • Folyamatvezérelt szervizhez beépített Job kód listát lehet használni a proforma rögzítésekor.
  • Szállítói számla rögzítés alatt lehetségessé vált egy újabb formátumú költség számla betöltése egyedi szerkezetben előállított SAP feladás alapján.
  • Továbbfejlesztettük az üzemanyag számla betöltést. Egy feldolgozott OK státuszú sor esetén figyelmeztetés olvasható, ha a bediktált km óra állás értéket nem tudta a betöltő rögzíteni.
  • Az útnyilvántartás funkció kikerült a mobilos felületre. A működése megegyezik az eredeti Seafleet funkcióval, de mindkettő kiegészült a dokumentum csatolási lehetőséggel.
Módosítások:
  • Törzsadat import esetén a költséghely betöltés során a leíró mező is bekerül.
  • A Tartozékok listán a megnevezésre lehet szűrni
  • E-mail küldés szabály oldalon is megtartjuk az előzőleg beállított szűrést.
  • Megtörtént a mobil felület kiegészítése (logo, belépett felhasználó, call center telefonszám) és egységesítése (gombok elnevezése). Üzemóra/kmóra rögzítéskor a felületen a megjelenítési sorrend módosult (rendszám, majd dátum csökkenő), illetve rögzített kmóra/üzemóra állás már nem módosítható (pl. téves rögzítés miatt), csak a SeaFleet rendszerben.
Riportokkal kapcsolatos fejlesztések:
  • Költségek gépjárművenként riporthoz tartozó (02 és 03-as számú) lefúrásos alap riport módosult: szerviz típusú költségszámlák külön megjelennek, tehergépkocsi/személygépkocsi jelleg alapján kezeljük a nettó/bruttó értékeket, illetve az új logikai sorrendet a szerkezet is követi.
  • Az Okmányok (100-as számú) riport kibővült 2 új oszloppal.
  • A Várható futásteljesítmény (77-es számú) corporate riportban piros színnel jelöljük a túlfutást.

Katalógusunk frissült az újonnan elérhető riportokkal, kérje a e-mail címen!

Újdonságok:
  • Az ügyintézés modulban lehetőség van az üzemanyag kártya névre szóló kiadásának és visszavételének kezelésére, követésére
  • Rendszerparaméterek esetén:
    • csoportosítás és szűrési lehetőséget vezettünk be
    • új rendszerpapaméterben csatolmány méretet lehet állítani, ami onPremise saját szerver esetén bármilyen méretű kép feltöltést tesz lehetővé
  • Egyszerűsítettük és egységesítettük a licensz kezelést: egyedi, saját fejlesztésű alkalmazáson belül állítjuk össze a kiválasztott csempéknek megfelelő menü struktúrát és funkció listát.
  • Menü keresőt vezettünk be, ami nagyszerű lehetőséget biztosít – a kedvencek mellett – a gyors navigáláshoz

Módosítások:
  • További funkcióknál is lehetővé vált a listaképen megjelenő oszlopok kiválasztása és sorrendjük változtatása. A most érintett funkciók:
    • Műszaki vizsga
    • Cikk törzs
  • Személy kezelés módosítása
    • kedvezmények időszaki átfedését megszüntettük
    • inaktív személyek okmányait nem kell törölni, a nyitólapos figyelmeztetést megszüntetjük az inaktívra állítással egyidőben
    • státusz, pozíció, kinevezés és kilépés dátum mezőkkel bővítettük az adatlapot
    • aktív/inaktív mező a felületen is látszik a személyek pontosabb státusz kezelése érdekében
  • Folyamat kezelt szerviz modul átalakult:
    • egyszerűsödött az adatbevitel, mivel a hibajavítás és javítási esemény adatköröket összevontuk
    • azonos oldalon a második tab fülön közvetlenül elérhető a proforma számla felület is
    • bejelentésből javítási eseményt lehet generálni az új szerviz adatlapra is
    • közvetlenül látható a riasztás alapjául szolgáló következő esedékesség dátuma és km értéke a listán
    • a tag listát bővítettük, főleg partner adatokkal
    • előkészítettük az adminisztrált szervizről való áttérést a folyamatkezeltre (adatok áttöltésére van lehetőség)
  • Megtörtént a káresemény elszámolások pontosítása, illetve féláfa kezelése
  • Csere autó elszámoláshoz tartozó menüpontok a Gépjármű törzsek közé kerültek át. Így mindkét ügyfélkör (corporate/dealer) esetén elérhető a lista
  • Javasoljuk, hogy Wordben tag csere esetén az eredeti helyen töröljék előbb a régi tag-et, majd a dokumentum mentése után lehet beletenni az új tag-et.
  • Gépjármű listán a dokumentum ellenőrzést meggyorsítottuk (gémkapocs)
  • Gépjármű adó kivételek kezelése (Cégautó adó és Teljesítmény adó mentesség kezelése) és a tört éves teljesítmény adó számolás bevezetése új autók esetén
  • Betöltők módosítása:
    • Szerviz események adatait kiegészítettük a következő esedékesség adatkörrel (4 új mező), így képessé vált az adminisztrált szerviz modulból kinyert adatok áttöltésére is
    • Autópálya matrica betöltő egyszerűsítése
  • Menetlevél igazolás/jóváhagyás esetén km óra állás ellenőrzést pontosítottuk
  • Útnyilvántartás elszámolásnál a kerekítéseket beállítottuk
  • Káresemény modulban
    • támogatjuk az összefüggő esetek összekapcsolása mellett az azonos Casco szerződés alá eső gépkocsik elszámolásának lehetőségét.
    • az email sablonoknál külön listán megjelennek a használható tag-ek

Riportok:
  • Több riport esetében a szűrő feltételekben többszörös választási lehetőséget biztosítunk.
  • 106C - Javítási események riport bővítése státusz és végszámla adatokkal és új szűrő feltétel bevezetése
Újdonságok:
  • Ügyfelek igényei alapján elvégeztük az autópálya matrica adatok frissítését a 2022 árak alapján.
  • A háttérben napi 2x lefut egy eljárás, ami az autópálya matricák érvényesség vége dátuma szerint automatikusan lezárja a már nem érvényes matrica hozzárendeléseket.
  • A típus törzsbetöltéssel csak az Eurotax kód információ kitöltésével minden kapcsolódó műszaki leíró adat létrejön, amennyiben a Seacon Eurotax funkció használatban van. A megjelenített kód egyedi, de eltérő az Eurotax szintaxistól.
  • Mobilos felületen történő bejelentés válaszára email értesítést kap a felelős használó.
  • A kulcsos autó igényléshez tartozó hasonló funkció mellett az általános átadás-átvétel is elérhető már a mobilos felületen. Támogatjuk a keresést, illetve dokumentum csatolás és generálás is lehetséges, vagyis a működése megegyezik a Seafleet funkcióval.

Módosítások:
  • Partner listán változtak a szűrési feltételek, belső partner kódra is lehet szűrni.
  • Üzemanyagkártya kezelés listán Használóra is lehet szűrni.
  • Biztosítás tételek kiválasztásához szükséges sor bepipálása most már megbízhatóbban működik.
  • Káresemény listán a kár dátum szűrőfeltétel módosult.
  • Kivettük azt a korlátozást h nem lehetnek átfedések autópálya matricák között egy autó esetében. Ezentúl csak figyelmeztetünk, de a mentést megengedjük.
  • Egyszerűsítettük a partner címek kezelését, kis ház ikon jelöli az ikonsor végén a szerkesztés lehetőségét.

Riportok:
  • 106C Javítási esemény riport szűrési feltétel kiegészült a Következő esedékesség dátumával
Új funkciók:
  • Típus felszereltség másolása
  • E-mail leírók és a riasztás figyelmeztetések modul funkciókhoz kötése
  • Törzs betöltések licensz jogokhoz kötése
Módosítások:
  • Folyamat vezérelt szervizben következő esedékességre riasztás
  • Mobil felület verziója is elérhető a mobilos felületen
  • Útnyilvántartás listán használat jellege új szűrő
  • Új hitelnövelő tényező (induló díj IPA)
  • Egy eseményhez mindkét féle riasztást párhuzamosan jelzi a rendszer (dátum és km)
Javítás:
  • Szerződés megosztásnál már a szerződés típus is átmásolódik
  • Gépjárművek karbantartása megjelenítés nézetben az üzemóra is látszik
  • Használói csoport besorolás listában a csoport szűrő névre működik a kód helyett
  • Adminisztrált szerviznél 0-s km/üzemóra riasztások megszüntetése
Riport:
  • Összes költség időbeli alakulása + lefúrás a „Szállítói számla tételek” -re
  • Egységnyi km-re jutó költség időbeli alakulása
  • TOP10 ktsg személyre
  • Használói csoporthoz hasonlított futás/költség/átlagfogyasztás adatok + lefúrás a „Használói csoport adatok részletek” -re
  • Személyes riport névre szóló kiküldése e-mailben (rendszerparaméter szerinti ütemezéssel)
Újdonságok:
  • Az ügyintézés modulban lehetőség van az üzemanyag kártya névre szóló kiadásának és visszavételének kezelésére, követésére
  • Rendszerparaméterek esetén:
    • csoportosítás és szűrési lehetőséget vezettünk be
    • új rendszerpapaméterben csatolmány méretet lehet állítani, ami onPremise saját szerver esetén bármilyen méretű kép feltöltést tesz lehetővé
  • Egyszerűsítettük és egységesítettük a licensz kezelést: egyedi, saját fejlesztésű alkalmazáson belül állítjuk össze a kiválasztott csempéknek megfelelő menü struktúrát és funkció listát.
  • Menü keresőt vezettünk be, ami nagyszerű lehetőséget biztosít – a kedvencek mellett – a gyors navigáláshoz

Módosítások:
  • További funkcióknál is lehetővé vált a listaképen megjelenő oszlopok kiválasztása és sorrendjük változtatása. A most érintett funkciók:
    • Műszaki vizsga
    • Cikk törzs
  • Személy kezelés módosítása
    • kedvezmények időszaki átfedését megszüntettük
    • inaktív személyek okmányait nem kell törölni, a nyitólapos figyelmeztetést megszüntetjük az inaktívra állítással egyidőben
    • státusz, pozíció, kinevezés és kilépés dátum mezőkkel bővítettük az adatlapot
    • aktív/inaktív mező a felületen is látszik a személyek pontosabb státusz kezelése érdekében
  • Folyamat kezelt szerviz modul átalakult:
    • egyszerűsödött az adatbevitel, mivel a hibajavítás és javítási esemény adatköröket összevontuk
    • azonos oldalon a második tab fülön közvetlenül elérhető a proforma számla felület is
    • bejelentésből javítási eseményt lehet generálni az új szerviz adatlapra is
    • közvetlenül látható a riasztás alapjául szolgáló következő esedékesség dátuma és km értéke a listán
    • a tag listát bővítettük, főleg partner adatokkal
    • előkészítettük az adminisztrált szervizről való áttérést a folyamatkezeltre (adatok áttöltésére van lehetőség)
  • Megtörtént a káresemény elszámolások pontosítása, illetve féláfa kezelése
  • Csere autó elszámoláshoz tartozó menüpontok a Gépjármű törzsek közé kerültek át. Így mindkét ügyfélkör (corporate/dealer) esetén elérhető a lista
  • Javasoljuk, hogy Wordben tag csere esetén az eredeti helyen töröljék előbb a régi tag-et, majd a dokumentum mentése után lehet beletenni az új tag-et.
  • Gépjármű listán a dokumentum ellenőrzést meggyorsítottuk (gémkapocs)
  • Gépjármű adó kivételek kezelése (Cégautó adó és Teljesítmény adó mentesség kezelése) és a tört éves teljesítmény adó számolás bevezetése új autók esetén
  • Betöltők módosítása:
    • Szerviz események adatait kiegészítettük a következő esedékesség adatkörrel (4 új mező), így képessé vált az adminisztrált szerviz modulból kinyert adatok áttöltésére is
    • Autópálya matrica betöltő egyszerűsítése
  • Menetlevél igazolás/jóváhagyás esetén km óra állás ellenőrzést pontosítottuk
  • Útnyilvántartás elszámolásnál a kerekítéseket beállítottuk
  • Káresemény modulban
    • támogatjuk az összefüggő esetek összekapcsolása mellett az azonos Casco szerződés alá eső gépkocsik elszámolásának lehetőségét.
    • az email sablonoknál külön listán megjelennek a használható tag-ek

Riportok:
  • Több riport esetében a szűrő feltételekben többszörös választási lehetőséget biztosítunk.
  • 106C - Javítási események riport bővítése státusz és végszámla adatokkal és új szűrő feltétel bevezetése
HIBAJAVÍTÁSOK
  • Szállítói számla
    • kézzel rögzítése esetén negatív érték is megengedett lett
    • már nem jelenik meg tizedes eltérésnél a deviza br értékre vonatkozó hibaüzenet
  • Káresemény funkcióban a mező sorrend oszlop folytonossá alakítása, nyilatkozat elküldve státusz utáni státuszváltások, zárt státusznál nem lehet adatot módosítani, mobil felületen a lead/felvesz nyomógombok működnek
  • Határidő előtti műszaki vizsga esetén érvényességi idő kalkulálás
  • Új autó felvitel esetén a felelős használó kukucska nem működött
  • Systemparam muszaki_alert_day nem volt módosítható
  • Árképzésben ZÖLD jelzésre a cégautó adó érték mezőt törölni kell, hogy ne kézzel kelljen nullázni, különben beleadódik a havidíjba
  • Kulcsos autó esetén GK hozzárendelésről csak az igénylő kapott e-mailt, a felelős használó + flottakezelő nem
  • Vontathat = 'I' mező nem volt kitéve a felületre
  • Email szabályokban ???Kötelező szerviz esedékesség??? kulcs nincs meg! hibaüzenet lekezelése
  • Új user felvételénél (+ gomb is) hibát dob az azonos loginra, pedig már törölt az előző azonos. Ilyenkor engedni kell a felvételt.
  • Lezárt egyedi bérleti szerződés (szerződés tétel) esetén lehessen autót törölni.
  • Műszaki adatok felületen a katalizátor mező hosszabbítása.

ÚJ FUNKCIÓK
  • szerelvények
    • vontató és pótkocsi összerendelhető egy bizonyos időszakra nap/óra:perc megadásával, illetve induló és záró km óra állás rögzítésével
  • üzemóra kezelés
    • Típusadatok menüpont műszaki adatok közé új mezők
    • Egy rsz-hoz egyszerre üzemóra és km óra állást is meg lehet adni
    • A GK karbantartás listán és ablakban kijelezzük mindkettőt (felirat: Km/üzemóra állás)
    • A riasztás figyeli egy rsz-nál egyszerre mindhármat (dátum, kmóra, üzemóra) figyelembe véve, amelyik előbb elérkezik
    • Mobilon bejelentésnél üzemórát is lehet rögzíteni
    • Mobilon km óra jelentés mellett lehet üzemórát is jelenteni
  • GPS interface
    • Secret Control nyilvántartás bevezetése
  • Mobil felület
    • Telefonszám hívó nyomógomb fejlesztése
    • Kulcsos autó igény jóváhagyása és a gépkocsi átadás-átvétele már mobilról is elvégezhető
    • Gk alapadat megjelenítő: pl: tulajdonos, műszaki vizsga lejárat; szerződés lejárat; pályamatrica…
  • Csengő nyomógomb
    • Nyitólapos értesítések darabszáma és listázása funkciónként (Káresemény, Szabálysértés, Panasz)
  • Személy okmányok
    • Lehetőség van különböző típusú engedélynek megfelelő okmányokat csatolni, lejárat esetén riasztani, dokumentumot csatolni

FUNKCIÓ MÓDOSÍTÁSOK
  • Mobilos felületen
    • káresemény bejelentésről e-mail értesítést küldünk és a km óra állás berögzíthető
    • bejelentéshez több file-t lehet csatolni, illetve nem kötelező a km óra állás kitöltése
    • Desktopos ügyfélablak megszűnt
  • Kulcsos autó
    • km óra állás felkerül a gyűjtő listára
    • korlátoztuk a csere autó jelölő használatát
    • Kulcsos email küldésnél lett mobilos URL tag is és mindkettő működik kívülről is, az átadó (= felelős használó) dolgozói azonosítójára készült új tag
    • A kulcsos gépjármű foglaltság mátrix felületen a „RÉSZLETES KERESÉS” felületen a gépjármű kategória bekerült
  • Gépjármű karbantartás
    • Aktív vagy nem szűrés GK listán
  • Szállítói számla
    • számlafájl betöltése ablakon is van szűrés és rendezési lehetőség
  • Szerviz
    • az üzemóra kötelező felépítmény javításnál, illetve automatikus email, ha a proforma véglegesítés gombra nyomnak
    • km óra állás kikerült a szerviz listára, hogy egyből látható legyen pl a 60ezres szerviz mikor történt
  • Magánhasználat
    • mindig az aktuális időszak kerete látszik
  • Személy karbantartó listára klikkelős szűrő a „vezetői engedély aktív” mezőre
  • Munkalap menüben a felelős használó szervezeti egységre lehet keresni a szűrés funkciónál

Riportok
  • Kulcsos igényekről szóló kimutatás, amelyben minden státusz szerepel és a teljesített igények esetében az igénybe vett óra és kulcsos autóval megtett km adatok is megjelennek
  • Tartozék lista készült, ami akár gépkocsi eltárként is használható
  • Adószámoláshoz kitöltendő mezőkről készült ellenőrző riport
  • Frissítettük a Riport katalógusunkat, már több mint 80 riportot készítettünk a különböző kéréseknek megfelelően
  • Felelős használó telephelye megjelenik a gépjármű nyilvántartás listán
  • Dashboard készült: a KÁRESEMÉNY/JAVÍTÁS/GÉPKOCSIRENDELÉS/ SZABÁLYSÉRTÉS/PANASZ folyamatoknál mutatja, hogy melyik státusznál csúsztak ki az ügyintézési időből
  • Elkészült a „75 Munkalap riport”
  • Munkalap riport dátum tól-ig szűrő a Munkalap felvétel ideje oszlopra
  • Felelős használó riportba bekerült a beosztás mező
Hibajavítások
  • Kulcsos autó igények esetében
    • nem minden email szabály esetében kezeltük jól a személy típusoknak és a felsorolt egyedi címzetteknek történő kiküldést
    • jóváhagyó2 esetén nem ment ki a mail
  •  Kárfelvételnél státusz mező eltűnt új felvételkor és módosításkor is
  •  Mobilos felületen
    • Bejelentésen a km óra állás már nem kötelező, hiszen nem kerül bele a km óra állás listába
    • Káreseménynél hiányzott a km óra állás megadásának lehetősége
    • Gépjármű információk menüpont nem volt elérhető
  •  Lefúrásánál hibásan működő riportok javítása
  •  Szabálysértésnél újra megnyitáskor felülírta a felelős felhasználó a sofőrt

Új funkciók
  • Mobilos kulcsos funkciók
    • Jóváhagyás1 funkció kikerült mobilra is, így a vezetőknek nem kell ehhez belépni a Seafleet-be.
    • Átadás-átvétel funkciót mobilon is el lehet végezni, így nem előre v. utólag kell az adatokat rögzíteni, hanem az autó szemrevételezése közben is végrehajtható a feladat.
  •  Mobilos bejelentéskor
     email-t kap a flottakezelő és a bejelentő is.
  •  Rendszerparaméter szerint eldönthető, hogy ki használ folyamat vezérelt vagy adminisztrált szerviz modult

Funkció módosítások
  •  Gépjármű karbantartás
    • Telephely közvetlenül is felvehető, nem csak Tárolási engedéllyel együtt.
    • Csatolt állománynál gémkapocs jelenik meg
  • Műszaki vizsga
    • Határidő előtti műszaki vizsga esetén érvényességi idő kalkulálást ellenőrizzük
  •  Kulcsos autó
    • Új tag került ki: az átadó dolgozói azonosítója
    • Gépjármű hozzárendeléskor alapból csak a szabad autók jelennek meg, illetve 3 új szűrőfeltétel is segíti a választást
  •  Email küldési szabályok
    • A webes és mobilos URL-ek is vannak, amelyek nem csak intraneten, hanem hálózaton kívülről is működnek
  •  Szállítói számlánál
    • Mindig megjelenik a deviza bruttó értékre vonatkozó hibaüzenet
    • Számlafájl betöltése ablakra is került ki szűrés és az oszlopok fejsorára rendezési lehetőség
    • Kártyaszámos Shell tankolások esetén a szállítói számla betöltésekor az érvényes kártyához tartozó felelős használó alapján – amennyiben 1 db autó tartozik hozzá a tankolás pillanatában – a személyi használatú autó rendszámára könyveljük a számla tételt
  •  Üzemanyagkártya kezelésben kártyaszámra is lehet szűrni
  •  Cikk törzsben Partnerre és Partneri cikkszámra is lehet már szűrni
  •  Útnyilvántartásban Tömeges gépjárművezető módosítási lehetőség

Hibajavítások
  •  Magánhasználat riport (3 db)
  •  Munkalap riportban tól-ig szűrő került a munkalap felvétel dátuma oszlopra
  •  Adószámoláshoz kitöltendő mezőkről is készült ellenőrző riport
  •  74_gk_nyilvantartas riportba plusz oszlopok kerültek ki (pl. telephely, használó költséghelye és szervezete)
Új funkciók:
  • Gépkocsi karbantartón megjelent a dokumentum sablon generálási lehetőség, új TAG-ek állnak rendelkezésre.
  • Ügyfélablakban megoldott a logo csere.
  • Szerviz események és műszaki vizsga esetén az ott rögzített kilométeróra állás bekerül a gépkocsihoz.
  • Árképzésben fel lehet venni Hitelnövelő tételeket, amely mögé karbantartható szótár került.
  • Tengely/kerék pozíció felvétele - 4 kerékre - automatikusan megtörténik új Típus rögzítésekor. Többtengelyes gépjárművek esetén kell csak módosítani a gumikezeléshez.
  • Gumi törzsadatokban megjelent a profilmélység kezelése. Emellett külön szótár táblában lehet karbantartani a vonatkozó határértékeket, amire rendszerparaméter beállítástól függően riasztani is tudunk

Javítások:
  • Alvázszám esetén 17 karakter hosszúság felett küldjünk figyelmeztetést.
  • Szerviz események karbantartása listán a Javításba adás dátuma szerint csökkenőben rendezzük a szervizeseményeket
  • Szám típusú mezőkre történő kattintáskor a 0 törlése
  • A szerepkörökhöz tartozó funkciók között szereplő Vezényelt kifejezés helyett Kulcsos autó szerepeljen az elnevezésekben
  • Audit események Név oszlopában jelenjen meg a felhasználó neve és lehessen rá keresni

Funkció módosítások:
  • Árképzés finanszírozási táblázatot halmozott tőketartozás oszloppal bővítettük
  • Gépkocsihoz csatolható dokumentumok esetén a dokumentum típus mögé szerkeszthető szótár került
  • A gépkocsi karbantartón a GPS szolgáltatót írhatóvá tettük, így ott is lehet használni, ahol nincs automatikus útnyilvántartás
  • Telekocsi járatfoglaláskor az adminok emailt kapnak, mint a kulcsos autó foglalási igényről a kulcsos adminok.
  • Hiba jóváhagyása karbantartó felületen megjelenik egy Jótállás lista, ahol a rendszámhoz tartozó összes érvényes garanciát felsoroljuk, amit a gépkocsi karbantartó lap Jótállás fülén felvittek. Egy pipálható négyzet segítségével jelölhető, hogy adott hibára vonatkozik-e garancia. A lista felületre is kikerült a garancia oszlop.
  • Hiba jóváhagyása karbantartó felületen a Hibatípus szótártábla bővítéséhez + gomb
  • Visszavétel dátuma kikerült a Szerviz eseményekhez és szűrni lehet, hogy még nem jött vissza, vagyis üres a dátum
  • Hibajavítás listára kikerült a kiválasztott szerviz partner, ahol a sor státusza Szervizben, vagyis miután már munkalapon szerepel a hiba.
  • Gumi törzsadatok karbantartó ablakban megadható a DOT szám és szabad szöveges mezőben a gumi Tárolási pozíciója
Új funkciók:
  • Support órák elszámolásához olyan felületet fejlesztettünk, ahol státuszokon keresztül folyamatában követhetők a felvetődött fejlesztési igények, és amely egyúttal a Seacon által elvégzett support munkaórák elszámolásához analitikát is biztosít.
  • Az árképzésben a regisztrációs adó, az illetékek, illetve a KGFB és CASCO biztosítási díj, az autópálya (országos, megyei) matrica költsége szótár alaptábla alapján automatikusan kiszámítható. Új típus megadásakor fel lehet venni az árképzéshez szükséges tulajdonságokat is.
  • Beállítható Automatikus mentés az árképzésre.
  • Az árajánlat sablonhoz több új TAG készült, már összesen több mint 200 mező behelyettesítése vált lehetővé.
  • Gumikezelésnél a törzsben szereplő szabad gumiknál részletes kereső segít a rendszámra történő foglalásban.
  • Új riport: Hibajavítások listája

Javítások:
  • Tartós bérleti szerződés listán a törölt státuszú egyedi bérleti szerződés tételek is megjeleníthetőek.
  • A nagyító alatt csak a Vezetéknév jelent meg a Személy karbantartón.
  • Ajánlatadó esetén csak a felhasználók legyenek választhatóak.
  • Teljesítmény adónál a + gomb alatt a környezetvédelmi osztály rendezése kód sorrendben
  • Káresemény dokumentum típus bővítése már a felületen is lehetséges
Funkció módosítások:
  • Új szállítói számla betöltések készültek
    • Generali KGFB
    • UNIQA KGFB
    • UNIQA casco díjelőírás
    • MOL kártya adatok
    • MARSO számla
  • Minden riportunk fut SQL szerveres környezetben is
  • Dokumentum csoport szótártáblát bővítettük a Funkció megadásával, ami vezérelni tudja, hogy melyik menüpontban melyik csoport jelenjen meg.
  • Árképzésben
    • a fix összetevőket vállalatonként változtatható módon lehet kiszürkíteni
    • lehetőség van a szerviz és gumikezelés szolgáltatási soroknál az elszámolási mód (pl. általány) megadására
    • a hitelnövelők kezelését továbbfejlesztettük
    • a szín és kárpit megadására rendszámtól függetlenül lehetőség van
  • Finanszírozás esetén kezeljük a fix és változó kamatozású árképzést, a kamat összetevőket ennek megfelelően részletesen lehet megadni. (pl. bubor, bank függő refinanszírozási marzs, fix kamatfelár). Az összegzés részben megjelenítettük az ezeken alapuló profit számolás eredményét.
Új funkciók:
  • A tartós bérleti egyedi szerződés (szolgáltatás vége) lejárta után a havi bérleti díj helyett használati díj számlázása (azonos tartalommal.
  • A nyitólap (ToDo lista) rendszeres frissítése (így nincs session timeout), abból a célból, hogy ezt ki lehessen tenni egy külső kivetítőre.
Javítások:
  • Nyitólapon megjelent kötelező szerviz riasztási eseményről a funkció karbantartási felületére navigálva + gomb (tétel rögzítés) nem működik
Új riportok:
  • Szerződés állapotának nyomon követése a szerződés jellemző adatainak (rendszám, típus, futamidő, futásteljesítmény, listaár, induló díj, maradványérték, havi bérleti díj), a folyamatosan változó adatainak (km óra állás, várható futásteljesítmény, megengedett futásteljesítmény, túlfutás/alulfutás) megadásával.
  • Szerződés elszámolása adott partner (bérlő) összes futó egyedi bérleti szerződésére vonatkozóan az eltelt, ill. hátralévő hónapra a kiszámlázott és a hátralévő bérleti díj számításával.
Új interfészek:
  • Ajánlatadáskor (árképzés)  Adamo kapcsolat kiépítése a már létező "Ügylet" (ami ott a projekt kód) és az árképzés során generált ajánlati azonosító között.
Funkció módosítások:
  • Árképzés szolgáltatások felületén a finanszírozási kamat megbontható (Bubor + Refinanszírozási kamat + Kamatmarzs).
  • A havi bérleti díj szerződés szerinti „előre” számlázásakor az esedékesség dátuma mindig a számlázás hónapjának 20-a, a 20-a utáni számlázás esetén pedig a hónap utolsó napja.
  • A rögzített állapotú hibajelentések megjelennek a nyitóképernyő riasztásai (ToDo lista) között, illetve ezekre lehet e-mail küldési szabályt beállítani.
  • A nyitó képernyőn a kötelező szerviz km szerinti lejáratnál a km óra állás kerül kijelzésre a kötelező szerviz típusa mellett.
  •  A szerviz események karbantartó listáján a szervizesemények a javításba adás dátuma csökkenő sorrendjében jelennek meg.
  • Ha a kötelező szerviz esemény riasztásnál csak km óra állásra szeretnénk riasztani, akkor kizárhatjuk a dátum figyelését.
  • A gumi kezelésnél a pozíció neve jelenik meg a pozíció mellett a szerelés részletek ablakban és a gumi szerelés módosítás ablakban.
Új funkciók:
  • Partner eseti számlázás esetén paraméter állítási lehetőség biztosítása attól függően, hogy normál számlát, vagy előleg számlát szeretnénk készíteni.
  • Munkagépek esetén az üzemóra nyilvántartása
Javítások:
  • Az árképzés marzs fülén a számítási algoritmusba a szolgáltatások közé betettük a hiányzó költségeket, kiépítettünk automatikus felvételt új extra szolgáltatások belépése esetén.
Új riportok:
  • A költség felosztás riportban lehetőséget biztosítunk a nagy összegű költségek időbeli elhatárolására (több havi elosztására). A megvalósítás a szállítói számla (költség) rögzítésekor van lehetőség a tétel rögzítése során (több havi teljesítésre bontva).
Új interfészek:
  • Munkagépek esetén az üzemóra adatok átvétele a GPS nyilvántartástól (iData)
Funkció módosítások:
  • A szerződés tétel rögzítése esetén a szerződés részletei ablakban a szolgáltatás kezdete dátum, rendszám hozzárendelés addig legyen módosítható, amíg a számlázás el nem indult.
  • A partnertörzs karbantartó felületre új mező kitétele "Csoportos adószám", a cikktörzsbe pedig "Csoportos ÁFA kód".
  • A gépjármű nyilvántartás karbantartó felületén új fület hoztunk létre a „Jótállás”-ok nyilvántartására, illetve biztosítjuk ezen események riasztási lehetőségét paraméter alapján.
  • A gépjármű nyilvántartás karbantartó felületén az „Aktív” mező inaktívra állításkor a program egy nyugtázó üzenetet küld a felhasználónak.
  • Kulcsos gépjárművek kezelésénél (igénybejelentés, lemondás, elfogadás) lehet e-mail küldési szabályt beállítani.
Új funkciók:
  • Ap. Matrica érvényesség kiegészítése óra, perccel.
  • Szabálysértés dátumának kitétele a karbantartó listára rendezési lehetőséggel.
  • Azonnali számla listára a szerződésszám mellé kitettük a rendszámot is
  • A hibajelentés és a hiba jóváhagyása felületeken egy lezárt tételek megjelenítése checkbox
  • A generált munkalapon és megrendelőn a hiba leírása mellett a megjegyzés is megjelenik.
  • Iktatószám kezelése szabálysértés és a szállítói számla funkciókban
  • Költség lista (szállítói számlák alapján)
  • Szerződés ajánlatának módosítása során az ajánlati adatok fülön lévő futamidő, futásteljesítmény és a MÉ is módosítható.
  • Maradványérték szótárban a futásteljesítmény is tól-ig kezelhető.
  • Szerződés szűrési feltételei rendszámmal bővítve
  • Szállítói számla rögzítési felületen rögzíthető a számlakiállítás és az esedékesség dátumát is.
  • Opcionális szerviz esemény bevezetése
  • Szerviz esemény továbbszámlázására checkbox (I/N) biztosítása.
  • Szerződés tétel szinten is lehet törölni (pl. mert nem lett ügylet).
Javítások:
  • Pótkocsinál a km óra állása ne legyen kötelező mező.
  • Ha kijelző szerint „Igen” a szerviz esemény, akkor a következő esedékesség dátuma és következő esedékesség km ne legyen kötelező.
  • gépjármű karbantartásnál nem enged két megegyező típusú partnert felvinni
  • A gépjármű karbantartás konkrét autó felvitelnél a típus kiválasztása után a környezetvédelmi osztály adatokat nem emeli át
Új riportok:
  • Új riport a szerviz események rögzítésekor továbbszámlázottként felvett tételekről.
  • Új riport az aktuálisan futó szerződésekről a pénzügyi elszámolás, illetve számlázás felé.
Új funkciók:
  • Gépjármű üzemeltetése, útnyilvántartás fülön belül a gépjárművezetőre is lehet keresni.
  • Az átvett GPS útnyilvántartási rekordba automatikusan bekerül a gépjármű alapadatokban rögzített felelős költséghelyet, ahol van ilyen adat.
  • GPS adatok átvételekor e-mail küldés a túl nagy útvonal adatról.
  • Az ajánlatot addig lehet módosítani amíg a szolgáltatás kezdete üres,vagyis nem indult el.
  • Egy aktív ajánlatból új ajánlat készítésekor lehet új szolgáltatási sorokat is hozzáfűzni, nemcsak a meglévőket módosítani.
  • Az ajánlati cikkek és az extra szolgáltatási cikkek táblába új mező, miszerint szerepeljen-e a tétel a bérleti szerződésben többlet szolgáltatásként.
  • Az ajánlati cikkek és az extra szolgáltatási cikkek táblába új mező, miszerint az ajánlatban legyen hozzá automatikus korrekció.
Javítások:
  • Környezetvédelmi kategória kódnak nem rögzíthető 5E
  • Másolt árképzésnél nem az elvégzett javítások után nem lehet azonnal sablont nyomtatni előbb el kell menteni.
  • Árképzés esetén a nullás alapértékű szolgáltatást ne lehessen korrekciózni.
Új riportok:
  • Új riport a személyi használatú gépjárművek jellemző adatairól és költségeiről.
Új funkciók:
  • iData összevont szolgáltatási számla interfész
  • MKB lízing számla betöltés
  • Lekérdezés - magánhasználat keret kihasználtsága.
  • Lekérdezés - NAV szerinti útnyilvántartás
  • Adamo interfész (cikk, partner, számlázás, folyószámla)
  • Többvállalatos megoldás ajánlatadáskor
  • Új szolgáltatási sorok generálása felületen a felhasználó által.
  • ToDo lista jogosultsághoz kötése
  • RAFI adatok betöltése
  • Éves ap. matrica adatok betöltése
  • SeaFleet bevezetés előtti ajánlatok betöltése (ősbetöltés)
  • Ober lízing betöltés
Javítások:
  • Partner karbantartón a hibaüzenetek 3x jelennek meg
  • Útnyilvántartás iduló dátumra szűrés nem jól szűr
  • Útnyilvántartás rögzítésénél a költségviselő legyen kötelező, ha van költséghely
  • Utnyilvántartás generálás nem törli az xls-ből az üres sorokat
Új riportok:
  • Riport - Káresemény, szabálysértés gyakoriság
  • Riport - Kintlévőségek elemzése. Az Adamotól átvett banki befizetések és a SeaFleet által generált havi bérleti számlák összevetése.
Új funkciók:
  • A szerviz karbantartó listán a rendszámra való szűrés után a kapcsolódó adatbevitelnél a rendszám legyin default módon az, amire a leszürés történt.
  • A gépjármű karbantartó listán és az alapadat felületen jelenítsük meg az aktuális km óra állást.
  • Tervezett szerviz eseményekre legyen időszak szűréses lekérdezés (szűrési feltétel).
  • Szerviz események (és tervek) karbantartó listán legyen szerviz partnerre való szürési lehetőség is.
  • A gépjármű karbantartó listára tegyük ki a gépjármű jellegét és a lista defaultban legyen jelleg + rendszám növekvőbe rendezett.
  • Műszaki vizsga karbantartó felületre szerviz partnert tenni.
  • Útnyilvántartásnál ne lehessen a visszamenőleges útvonal módosítás.
  • Új szűrési feltétel mindig csak az utolsó műszaki vizsga látszódjon.
  • Továbbszámlázás (Benzin, csereautó, …)
  • A szerződéskötési díj számlázására új számlázási menüpont létrehozása.
  • Előlegbekérő - előleg számla - végszámla folyamat módosítás
  • Az előkészített számlán (nincs számlaszám) lehessen módosítani az esedékesség dátumát.
Javítások:
  • Szerviz rollback exception új létrehozáskor
  • Keret elszámolás ne vegye figyelembe a munkába járást
  • Az árképzésben a finanszírozást lehessen 0.00%-ra is elvégezni.
  • A km óra állás nem egyezik meg az alapadatok listán, és a riporton
  • Ajánlatadásnál az opcionális sorok sorrendje nem ugyanaz új felvételénél és módosításnál
Új riportok:
  • Napi többszöri tankolás rendszámonként
  • Átlagfogyasztás típusonként
  • Átlagfogyasztás rendszámonként
Új funkciók:
  • Költséghely bevezetés
  • Költségnem bevezetés
  • Általános szállítói számla betöltés
  • E-mail napló
  • Menetlevél, útnyilvántartás bővítések
  • Műszaki vizsga, javítás Tervezett időpontokkal történő bővítése
  • Alapadatok új mező: lízing futamidő vége

 

Javítások:
  • Üzemanyag kártya módosítás NullPointerException
  • Hibabejelentésnél a hiba típusa mező csak az első gépelt karakterre keres
  • Alapadatok view-n dátum formátumok javítása
  • Üzemanyagkártya hibás riasztás megjelenítés
  • Alapadatok felületen nem jelenik meg az összes alapfelszereltség
  • Gumi törzsben nem működik a tömeges felvétel
  • Felszereltség nem rögzíthető
  • Alapadatok rendezés lassúság
  • Converter osztályok javítása
  • Szerviz funkció nem figyeli az eseményekben a törölteket
  • Útnyilvántartásban a törlés nem működik
  • Útnyilvántartás lista nem írja ki a gépjárművezetőt
  • Nem létező költséghely esetén az útnyilvántartás elmenti a rekordot költséghely nélkül
  • Lehet jövőbeli dátumra is útnyilvántartást rögzíteni
Új riportok:
  • Éves CASCO díj havi bontásban (szűrés: év).
  • Éves KGFB díj havi bontásban (szűrés: év).
  • A teljes futamidőre vonatkozó GAP biztosítás díja.
  • Fizetendő cégautó adó (előírt cégautó adó – teljesítmény adó) negyedévenként
  • Fizetendő éves teljesítményadó féléves bontásban (szűrés: év).
  • A szerviz költségek éves összesítése.
  • fúrás az évre (összesített szerviz költség gépjárművenként)
  • Fúrás gépjárműre (tételes költség lista)
  • Költség gyűjtő
  • Az éves tejes költségek költség típusonként, fajlagos költségszámítással
  • Fúrás az évre (gépjárművenként megjelenített költségek költség típusonként, fajlagos költségszámítással, (szűrés: hónap)).
  • Fúrás a gépjárműre (a gépjármű havi összköltségének felosztása költségviselőkre a futás arányában).
  • Lízing / bérlet ÁFA visszaigénylés
  • Üzemanyag felosztás (az üzemanyag felhasználás összesítése éves szinten).
  • Fúrás az évre (havi összesített üzemanyag felhasználás)
  • fúrás a hónapra (költségnemenként, költségviselőnkénti üzemanyag felhasználás gépjárművenként, szűrés dekád, üzemanyag forgalmazó, gépjármű jelleg).
  • Költséghely összegei összes évre (a kiválasztott év összköltségét adja meg (szűrés: év).
  • Fúrás az évre (havi összesített költséget adja meg szűrés: hónap)
  • Fúrás a hónapra a koordinátor kiválasztásával (a koordinátor költségeit és futásteljesítményét adja költségviselőnként szűrés: koordinátor).
  • Fúrás a költséghelyre (a költséghely összköltségének felosztását adja meg gépjárművenként).
Új funkciók:
  • Több hibajelentés generálása egy munkalapra
  • Riportok vállalatosítása
  • Zöld rendszám kezelés
  • Általános e-mail küldés
Javítások:
  • Nem lehet ajánlatot másolni
  • Az önerő, maradványérték, induló díj meghaladhatja a kedvezményes árat
  • Hiba jóváhagyásánál munkalap generálás esetén a dialog nyitva marad
  • Szerződés listában a törölt elemek megjelenítése csak a törölt szerződéseket jeleníti meg
  • Munkalap generálás, a partner irsz., város, cím adatait nem tölti ki
  • Megrendelés template generálás nem veszi figyelembe a kellék TAG-eket
Új funkciók:
  • Maradványérték kijelölt vevőre történő számlázása
  • Szállítói számla fej adatokban új mező "Kifizetés dátuma".
  • A gépjármű karbantartó felületen kiírni az inaktív autók számát is
  • Árképzésnél a CASCO számítás támogatása szótárból
  • Árképzésnél a KGFB számítás támogatása szótárból
  • Árképzésnél a maradványérték számítás támogatása szótárból
  • Gk. alapadatok bővítése gk. kategóriával
  • Gk. karbantartó felületen a felelős használó választásakor a név+munkahely jelenjen meg
  • Kötelező szerviz karbantartó felületre kitenni a tervezett javításba adás idejét is.
  • Az árajánlat címsorba kiírni a partner nevét és a gk. rendszámát.
  • Szállítói partnert betenni az árképzésbe
  • Számla másolási funkció
Javítások:
  • Bejelentkezésnél nem működik a szerepkör választás
  • Ajánlat összevetés nem cseréli le az összes TAG-et
  • Gumicsere riasztás csere után is riaszt
  • GAP biztosítás lejárat helyett kötelezőre riaszt a program
  • Ap matricát ne lehessen önmagára áthelyezni
  • Útnyilvántartás negatív korrekciós rekordot nem lehet módosítani
Új riportok:
  • Legyen futott km-re vonatkozó rendszámonkénti lista (km intervallumra)
  • Előkészített számlák listája
Új funkciók:
  • Vizsgálatok
  • Szerviz - hibabejelentés
  • Elektronikus számlához XML e-számla csatolás
  • Ajánlatok történetiségének kezelése
  • Eurotax interfész kialakítás

 

Javítások:
  • Ajánlat összevetés hibás ajánlat sablon kiválasztás
  • Ajánlat módosítás trigger exception: tábla módosítás alatti hiba
  • A tartozékok értékei nem jelennek meg
  • Javítás karbantartásnál a javítás típusok nem jelennek meg
  • Km óra állás rögzítés listán megjelenik az összes autó adata, nem csak az ahol felelős használó