fbpx

Elektromosautó-töltőt avattak a fővárosban

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak tegnap a fővárosban. A két évig tartó munkában tíz kisebb magyar vállalkozás és a Budapesti Műszaki Egyetem vett részt. A töltő az újabb bizonyíték arra, hogy a magyar ipar nemcsak beszállító lehet, de a termékfejlesztésben is eredménnyel vehet részt – hívta fel a figyelmet az átadón Mészáros Csaba. Az Evopro-csoport elnök-tulajdonosa hozzátette: a most átadott villámtöltő 15-20 perc alatt tölt fel egy autót.

A rendezvényen felszólalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki arról beszélt, hogy egyre versenyképesebb az elektromos autók és a közösségi közlekedési járművek ára. Szerinte ma már felelős döntést hoz, aki ilyen járművet választ. E járművek elterjedését a kormány azzal is segíti, hogy négymilliárd forintot garantált Budapestnek húsz elektromos busz vásárlására – ezek már három hónapja közlekednek a fővárosban. Emellett a kormány a napokban 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására. A kormányzati várakozások szerint ezer töltőpont létesülhet országszerte.

Forrás: magyarkozlekedes.hu