fbpx

A Mercedes vezérigazgatójának jóslatai

Egy, az autókedvelők, vagy -használók széles körének érdeklődésén is túlmutató cikket tett magyarul is hozzáférhetővé a Concord Fordítóiroda (http://www.concordforditoiroda.hu/a-mercedes-vezerigazgatojanak-joslatai/)

A Mercedes Benz elnöke szerint;

„… már nem a többi autógyártó jelenti cégüknek a konkurenciát, hanem (nyilvánvalóan) a Tesla, a Google, az Apple és az Amazon.

– a következő 5-10 évben a különböző szoftverek fel fogják forgatni a legtöbb hagyományos iparágat

– az Uber csupán egy alkalmazás, melynek egyetlen gépkocsi sem áll a tulajdonában, mégis a világ legnagyobb taxitársaságának számít

– Az Airbnb napjainkban úgy a legnagyobb szállodaüzemeltető, hogy nem rendelkezik ingatlannal

– Mesterséges Intelligencia: A számítógépek exponenciális fejlődést mutatnak a világ megértésének terén. Idén egy számítógép legyőzte a világ legjobb Go játékosát, a vártnál 10 évvel korábban.

– Amerikában a fiatal jogászok nem kapnak munkát. Az IBM Watson jóvoltából másodpercek alatt kaphat az ember jogi tanácsot (egyelőre csak egyszerűbb kérdésekben). Ezek a tanácsok 90%-ban beválnak, szemben az „emberi” tanácsok 70%-os mutatójával.

– Tehát ha jogásznak tanul, érdemes lehet elgondolkodni a pályaváltásról, ugyanis a jövőben 90%-kal fog csökkenni az ügyvédek száma, és csak a specialista szakemberek tudnak majd a pályán maradni.

– Az IBM szuperszámítógépe, a Watson már a rákdiagnosztikában is fontos szerepet tölt be: a program által felállított diagnózis négyszer olyan pontos, mint az orvosok általi. A Facebook mintafelismerő szoftvere jobban felismeri az emberi arcokat, mint az emberek. 2030-ra a számítógépek okosabbak lesznek, mint az emberek.

– Önvezető autók: 2018-ban hozzák forgalomba az első önvezető autókat. 2020-ra az ipar egésze át fog alakulni. Senki nem szeretne majd saját autót, mert egyszerűbb lesz telefonon hívni egyet, amely felvesz minket a megadott helyen, és elszállít a célállomásra. Nem kell majd parkolóhelyet keresni, csak a megtett táv alapján fizetni, és utazás közben foglalkozhatunk mással is. Gyermekeinknek nem lesz jogosítványuk és saját autójuk sem.

– Ez természetesen át fogja alakítani a városokat, mert 90-95%-kal kevesebb autóra lesz majd szükség. Lehetőségünk lesz majd a parkolók parkokká alakítására. Évente a világon 1,2 millió ember hal meg az utakon. Most 100 000 kilométerenként szenvedünk balesetet, amely szám az önvezető autókkal pozitívan fog változni: a becslések szerint a jövőben 10 000 000 kilométerenként következhet be egy-egy baleset, ami évente egymillió ember életét mentheti meg.

– A legtöbb autógyártó cég csődbe fog menni. A hagyományos autógyártók szimplán csak jobb autót szeretnének gyártani, míg a tech vállalatok (Tesla, Apple, Google) négy keréken guruló számítógépeket terveznek.

– A Volkswagen és az Audi mérnökeinek többsége egyenesen retteg a Tesla térnyerésétől.

– A biztosítótársaságoknak vélhetően komoly problémákkal kell majd szembenézniük, mert a balesetek megszűnésével a biztosítások százszor olcsóbbak lesznek. A jelenlegi autóbiztosítási modell teljes egészében át fog alakulni. .

– Az ingatlanpiacon is komoly változások várhatók, mert ha lehetővé válik az ingázás közben történő munkavégzés, az emberek még messzebb költözhetnek a nyüzsgő belváros zajától.

– A jelenlegi számítások szerint 2020-ban már az elektromos autók fogják uralni a piacot. A városokban ennek következtében csökkenni fog a zajszennyezés, ráadásul z az elektromos áram hihetetlenül olcsó lesz, és károsanyag-kibocsátása is jelentősen csökkenni fog. A napenergia-termelés az elmúlt 30 évben exponenciálisan növekedett, aminek pozitív hatásai már most érezhetők.

– A tavalyi évben világviszonylatban több napenergetikai beruházás történt, mint fosszilis alapú. Az energetikai vállalatok mindent megtesznek a hálózati hozzáférés korlátozása érdekében, hogy megelőzzék egy esetleges versenyhelyzet kialakulását a házi napelem-rendszerekkel szemben, de hosszú távon nem szállhatnak szembe a technológia fejlődésével.

– Az olcsó elektromos áramnak köszönhetően bőséges és olcsó vízkészlet áll majd a rendelkezésünkre. Egy köbméternyi sós víz sótalanításához mindössze 2 kWh áramra van szükség. A legtöbb helyen, csak ivóvízből szenvedünk hiányt. Képzeljük el, hogy milyen távlatok nyílhatnak meg, ha korlátlan mennyiségű vízhez juthatunk hozzá – és mindezt szinte ingyen!”

Fentieket olvasva egészen érdekes képet kaphatunk, milyen drámai változásokat hozhat már nagyon rövidtávon is a technológiai fejlődés, az a csoda, amit Industry 4.0-ként emleget a világ, amin belül az elektromos autók, illetve az önvezető autók megjelenése, dinamikus térhódítása már messze nem technikai érdekességként, hanem a mindennapjainkat alapjaiban megváltoztató eseményként kezelendő. Szóval ezek a „jóslatok”, esélylatolgatások, nem egyszerűen színes technikai érdekességek, hiszen megvalósulásukkal társadalmi, geopolitikai változások sorát vetítik elő. És a megvalósulásuk a szemünk előtt játszódik.