NÚSZ kapcsolat

 

Flottakezelő partnereink számára beépítettünk egy „hatékonyság növelő, így munkaidőt megtakarító szolgáltatást” a Seafleetbe, amivel az autópályamatrica tömeges és/vagy egyedi vásárlását tudjuk támogatni azok számára, akiknek van (vagy lesz) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt-vel „nagyvásárlói program” keretében kötött szerződésük. Ebben az esetben a flottaketelőknek nem kell a NÚSZ felületén intézni a vásárlásokat, hanem ez közvetlenül a Seafleetben is megtehető. A Seafleet „tudja”, hogy az előző évben milyen rendszámokhoz milyen matrica tartozott, és ezekre „egy mozdulattal” indítható lesz a vásárlás. Egyúttal ennek a ténye automatikusan adminisztrálásra kerül a rendszerben, ezzel is könnyebbé téve a flottamenedzser munkáját. Természetesen kézi korrekció lehetséges (hiszen nem mindegyikre akarunk, amire korábban volt, illetve új autók is bekerülhetnek a régiek közé, vagy másféle matricára van szükség). A szolgáltatás egyaránt támogatja az éves és a havi, illetve az országos és a megyei matricavásárlást. 2022 első negyedévében kiegészítő szolgáltatásokat is biztosítunk, amiket a NÚSZ modul előfizetői plusz díj nélkül fognak megkapni.

kép forrása: NÚSZ Facebook oldal

NÚSZ kapcsolat

Hasonló cikkek

Olvasói levél

Olvasói levél

Tovább olvasom »
2024-es újdonságok a Seafleet flottamenedzsment rendszer szolgáltatásaiban

2024-es újdonságok a Seafleet flottamenedzsment rendszer szolgáltatásaiban

Tovább olvasom »
Elektromos vs. minden más

Elektromos vs. minden más

Tovább olvasom »
Flottakezelés egyszerűen

Flottakezelés egyszerűen

Tovább olvasom »
Több szempontú flottamenedzsment

Több szempontú flottamenedzsment

Tovább olvasom »