Cégautó konferencián voltunk

A Seacon Europe is képviseltette magát azon a HVG által rendezett Cégautó 2015 konferencián, amit idén is a Zsámbéki Drivingcamp-en  rendeztek  meg.

Az előadások alaposan körbejárták a céges autók világát, szó volt az autóipar legújabb fejlesztéseiről, a cégautó választás lehetőségeiről és a vállalati jármű beszerzésének finanszírozási formáiról is. Összehasonlították az operatív lízinget a saját finanszírozással, a gázüzemű és a benzines gépkocsikat, valamint górcső alá került az egyre jobban teret hódító elektromos autó is, ami várhatóan pár éven belül szerves részét képezi majd gépjárműflottánknak. A flottamenedzsment körüli eszmefuttatásban helyet kapott a flottakövetés, a gépjármű nyilvántartás és a cégautó adó is. Az „elméleti órák” után az érdeklődők testközelből is megtekinthették a TESLA elektromos járművét, ami ha kívülről nem is, a kormány mögé ülve biztosan formabontónak mondható, hiszen a középkonzolon egy óriási tabletre hasonlító érintőképernyőt találhatunk a fizikai kezelők helyett.

Ha már Drivingcamp, a programból nem hiányozhatott a vezetési tréning sem. A délutáni előadások előtt a rezidens oktatók profi módon adták az itinert, miközben az újabbnál újabb autókkal épp a vizes műgyantán csúszkáltunk. A tesztpályán minden bizonnyal sokaknak eszébe jutott, hogy nem is tudja, mit kell cselekedni egy-egy olyan veszélyhelyzetben, amiből itt előidéztünk kapásból ötöt.

A vezetés után a délutáni előadások főként az üzemeltetésről szóltak: megtudhattuk, miből is áll össze a TCO (teljes költség kimutatás) egy-egy céges autó esetén, milyen kategóriájú gépkocsit érdemes vásárolnunk, és hogy mi mindent tehetünk a gazdaságos és biztonságos vezetés érdekében.