Megéri benzinnel termelni áramot?

A Mazda egyedi módon oldotta meg, hogy az elektromos MX-30-ban ne kelljen félni a lemerüléstől. Tett bele egy benzines áramfejlesztőt.
 

 

Röviden - Mazda MX-30 R-EV Edition R

MI EZ?

A 2019-ben bemutatott, teljesen elektromos Mazda MX-30 mellé 2023-ban érkezett konnektorból is tölthető hibrid változat, hatótávnövelőként működő Wankel-motorral 

MIT TUD?

Hétközben villanyautóként használható, de ha kell, benzinesként is kimegy a világból

MIBE KERÜL?

13 500 000 forintba kerül a legolcsóbb kivitelű Wankel-motoros MX-30-as, ami 100 ezer forinttal kerül csak többe a sima elektromosnál. A tesztautó különleges kivitele 16 040 000 forintba kerül

KINEK JÓ?

Akik jellemzően kis távokat autóznak, de nem akarnak lemondani a több száz kilométeres nagyobb utazásokról sem

 

Valamikor 2019-ben találkoztunk először a Mazda első elektromos modelljével, az MX-30-cal. Azóta vezettük is, majd nem sokkal később kipróbáltuk a frissített, a korábbinál érezhetően gyorsabban tölthető változatot, majd 2023 októberében ismét egy új variációt rántott elő a Mazda a bűvészkalapból.

A hatótávnövelő benzinmotorral is megtámogatott PHEV változatot, amelyben igazi műszaki különlegesség, egy apró Wankel-motor és a vele együttműködő generátor tölti az akksikat, ha épp messze járunk a töltőhálózattól. Így akár 600 kilométer körüli út is letudható vele, az 50 kilométeres elektromos távon felül. Kipróbáltuk, milyen a hatótávpara nélküli elektromos autózás. 

 

Külső

Olyan finom részleteket tartalmaz a Mazda3-mal közös padlólemezre épülő autó külseje, mint az előreugró motorháztető, a kerek fényszóró, a C oszlop tövébe került matt ezüst csík a Mazda felirattal, illetve a kifejezetten szépre rajzolt hátsó lámpatest. A Wankel-motorra utaló apró embléma is került az A oszlop tövébe. A szabadidő-autóknál, crossovereknél elmaradhatatlan körbeműanyagozást nem úszta meg az MX-30, de a különleges kiadás sötét alapszínétől legalább nem üt el látványosan a fényezetlen plasztik.

A kéttónusú fényezés különösen jól áll neki

 

 

Az autó különlegességének számító, a megszokottól eltérő irányba nyíló hátsó ajtó ugyan roppant látványos dolog, de praktikusnak nem nevezném. Igazából az MX-30 úgy működik, mint egy háromajtós autó, amin ugyan nem kell a hátsók beszállását is lehetővé tevő irgalmatlan méretű ajtóval bajlódni, cserébe az osztott megoldásnál is ugyanúgy tevékenyen részt kell venni az első ülésben utazóknak a hátsók ki- és beszállásában.

És ott a folytonos para, hogy melyik ajtót kell először, majd másodszor becsukni. Akinek ez új, az tuti párszor megpróbálja rossz sorrendben is. A Mazda kompakt méretű crossovere jellegzetes, egyedi formájú kasztnija 4395 milliméter hosszú, 1795 mm széles, 1555 mm magas és 2655 milliméter a tengelytávja, szabad hasmagassága 130 milliméter.

 

 

A kipufogót rendesen elrejtették, semmi nem látszik belőle

 

 

Belső

Az óriásira nyíló – közel 90 fokban – ajtókon benézve a megszokott Mazda-építőelemek köszönnek vissza. Jó minőségű, puha anyagok, príma kidolgozás, elegáns, komoly dizájn. Klassz a magasra emelt középkonzol, rajta a nagy méretű tárcsával, amivel az aránylag távolra került kijelző menüjében lehet barangolni. A fedélzeti rendszer menüje logikus felépítésű, könnyen kezelhető, és sikerült egész jól eltalálni azt is, hogy mennyire lehessen benne mélyre ásni, ha személyre szabná valaki az autó működését. 

 

 

Elegáns hangulatú, remek minőségű utastér

 

 

 

Kezelőszervei, gombjai, kapcsolói egytől egyig úgy működnek, kattannak, forognak, hogy élmény őket bizgerélni. Bár a klímakonzol érintőképernyős kezelőfelületet is kapott, a Mazdánál nem spórolták meg a fizikai gombokat sem. Aki szeretné, az tapizhatja a képernyőt is, de van gombja is a klímavezérlés legtöbb, gyakran használt és a biztonságot is szolgáló funkciójának.

Műszerfala hibrid, a két szélén hagyományos, mutatós műszerek jelzik az energiaramlást és az üzemanyagszintet, akkumulátortöltöttségi szintet, középen pedig változtatható grafikájú kijelző a sebességet és egyéb adatokat. 

 

Két mutatós műszere között egy kijelző is található

 

Első üléseiben nem nehéz megtalálni a kényelmes pozíciót, hátra viszont inkább csak kis méretű embereket vagy gyerekeket ültessünk. Bár ha muszáj, 190 centivel még épp elférek hátul, ha a vezető hajlandó feláldozni valamicskét a kényelméből és előrehúzza az ülést, de a fejtér mindenképp nagyon kiszámított. Ront a helyzeten a szinte nem is létező kilátás, ami csupán két apró ablakon keresztül élvezhető. És akkor még ott a béna, mély üléshelyzet is, amitől magasra húzott térdekkel kénytelen ücsörögni, akinek ott jut csak ülőhely.  

 

 

Érdekes a B oszlop nélküli kialakítás

 

Csomagtartója 350 literes, de aki a mélyhangok miatt a Bose mélynyomóját is megvásárolta, az már csak 332 literrel gazdálkodhat. Lehajtott háttámlával 1155 vagy 1137 liternyi ez az adat, és van hátul világítás, csomagrögzítő fül, és bitang izmos, 1500 W terhelhetőségű, 230 voltos konnektor is. A padlószint alatt csak a gumijavító készlet található, extra rakhely nincs. 

 

Technika

Rettenetes vívódás kísérheti egy elektromos autónál az akkumulátorméretezés folyamatát. Ha kicsi kerül bele, akkor ugyan könnyű maradhat az autó, viszont a komolytalan hatótáv sokakat elriaszthat a vásárlástól. Ha viszont telepakolják egytonnányi akksival, akkor nagy lesz a hatótáv, viszont az autó is ólomsúlyú, utálatos valami lesz, ami így annyira már nem is környezetbarát. 

A Mazdánál úgy látszik, tudnak róla, hogy az európai autósok döntő többsége 50 kilométer alatti távot autózik naponta, így a 17,8 kWh-s akksi kapacitásával papíron elérhető 85 kilométer erre bőven elég lehet. (Ez nagyjából a fele a teljesen elektromos MX-30-as akkumulátorméretének.) Nagy kár, hogy a tesztautó a töltőoszlopról frissen lehúzva sosem mutatott 50 kilométernél nagyobb hatótávot, de még ezzel is boldogan lehet élni, pláne, ha tudja valaki otthon tölteni. 

 

A Wankel-motor sokat lendít az autó használhatóságán

 

 

 

Villanymotorja 170 lóerős, amivel erősebb a hatótávnövelő nélküli változatnál – az csupán 145 lóerős -, csúcsnyomatéka 260 Nm 0-4481 közötti fordulaton, ami 9,1 másodperces gyorsuláshoz elegendő. Ennél jóval gyengébb, mindössze 75 lóerős az új fejlesztésű Wankel-motor, aminek kamratérfogata 830 cm3. Nagyon nem kell megrémülni a 75 lóerőtől, hiszen a motor közvetlenül sosem hajtja a kerekeket – úgynevezett soros hibrid -, csupán elektromos áramot termel, ha a lítiumion-akkumulátor már lemerült. 

Maga a Wankel-motor egy viccesen mókás dolog, rengeteg előnnyel és problémával. Legtovább a Mazda tartott ki mellette, náluk még 2012-ben is volt bolygódugattyús modell, és nálunk is járt egy utolsó táncot az RX8-as. Akit komolyabban érdekel a Wankel-motor, az ebből a korábbi anyagunkból kiokosíthatja magát.

 

PHEV-nél ritka a DC gyorstöltési lehetőség

 

Tölteni a gyári adatok szerint 7,2 kW-tal lehet az akkumulátort, és meglepő módon egyenáramú gyorstöltésre is képes az autó, igaz, csupán 36 kW-tal tölthető így az autó, ami 25-30 percnyi időt igényel. Ez különlegességnek számít, mert a PHEV-ek kis méretű telepei általában nem gyorstölthetők, hiszen sima AC-töltőpontról is teljesen vállalható, kb. másfél órás időigénye van egy töltésnek.

Vezetés

Elektromosként roppant kifinomult valami a Mazda MX-30, nagy meglepetést nem okoz, néma csendben szalad, ha kell, azonnal meglódul, a kormány mögötti fülekkel pedig a motorfék – visszatáplálás – intenzitását lehet állítani. Aki szeret így vezetni, az a legtöbb forgalmi helyzetben egy pedállal megoldhat mindent, a fékpedálhoz csak állóra fékezésnél vagy vészfékezésnél kell nyúlni. Lábbal.

Amikor kifogy a szufla az akkumulátorból, akkor jön a meglepetés. A Wankel-motor belépője elsőre annyira meghökkentő, mint mikor vasárnap délben Hegedűs néninél nekifekszik a panelnek valamelyik rokon a Hiltivel. Távoli, tompa moraj, de zavaró. Összerezzen az ember, hogy valami biztos elromlott, de nem, csak eddig el volt kényeztetve a fene nagy csendben. A Wankel-motor amúgy izgalmas valami, és a Mazda utolsó szamurájként kitartóan reszelgeti, láthatóan eredményesen, hogyha a jelenlegi kibocsátási normákat tudják hozni vele.

 

Wankel-motorra utal ez az apró jel az A oszlop tövében

 

 

A vezérlés télen nagyjából 20 százalékos akkumulátortöltöttségnél kezdi el a benzinmotort is használni, addig simán lehet tisztán villannyal autózni. Illetve még padlógázas gyorsításoknál is azonnal elindul a motor, bár ennek sok értelme nincs, hiszen a hajtásba nem segít be, csak elektromos áramot termel.

Hiába nincs semmi jelentősége, a motor mégsem folyamatos fordulaton dolgozva tölti az akkumulátort, hanem a gázpedál állásától függően változtatja a fordulatszámát. Így kevésbé zavaró a folyamatosan egyhangúan zúgó motorra kényes vezetőknek. 

Ha valahogy sikerül 10 százalék alá meríteni a telepeket, akkor aktiválódik a teknősbéka üzemmód, amitől elképesztően lomhává és erőtlenné válik az autó, ilyenkor még egy lovas kocsi előzése is életre szóló kalanddá válhat. Szerencsére pár perc alatt összekapja magát az autó, és onnan ismét miénk mind a 170 lóerő.

 

10 százalékos töltöttségnél átvált teknősbéka üzemmódba az autó

 

 

Futóműve valamivel egyszerűbb, mint amit a legtöbb Mazdánál megszokhattunk, itt hátul csupán csatolt hosszlengőkaros megoldást találni az autó alatt. Ugyan ez nem olyan igényes, mint a független felfüggesztés, de kisebb helyen elfér és könnyebb is annál. Menet közben nem igazán érezni ennek a hátrányát, legfeljebb amikor az autó hátulja találkozik az úthibával. Akkor viszont kellemetlen hangok érkeznek hátulról, főleg egy-egy komolyabb gödör után. Úttartása ettől függetlenül stabil, megbízható, kanyarban sem dől meg vészesen. 

Kormányzása precíz, a kormány forgatásához szükséges erő is jól eltalált, és a fűthető kormánykerék fogása is kellemes, a rajta lévő gombokkal pedig rengeteg dolgot el lehet intézni. A rajta lévő feliratok aprók, némelyik nehezen kivehető a csillogó felületen, de a funkciók helyét pár nap alatt meg lehet jegyezni, onnan vakon megy minden. 

 

Az ezüst felületen nehezen olvashatók a feliratok

 

Vezetőtámogató rendszerei közül nekem a holttérfigyelő lett a kedvencem, mert még a tükörbe sem kell belenézni, hogy tudjunk a holttérben settenkedő másik autósról. A head-up display egy apró kis jellel mutatja meg, melyik oldalon van valaki, akit még nem is látunk. Imádtam a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert is, ami a hátrafelé kiparkolást könnyíti, illetve teszi biztonságossá az amúgy hátrafelé nehezen átlátható kasztnijú autóval. A parkolásban, manőverezésben a 360 fokos képet adó kamera is nagy segítség. 

Apró figyelmesség, hogy a napi kilométer-számlálónak saját gombja van, amit jóval egyszerűbb így használni, mintha menüben kéne nullázni. Igaz, ez legfeljebb azokat érinti, akik kényesek a fogyasztásra és figyelik is azt. Ami 580 kilométer után 5,9 liter benzin /100 km és 21,6 kWh /100 km lett. Mindezt vegyes használat mellett, amiben autópályás hosszabb utak is szerepeltek, és tisztán elektromos üzemben leautózott városi napok is. Ez nem tűnik valami extra takarékosnak, ami nyilván a sok hibrid módban megtett kilométer miatt alakult így. 

 

Nem túl takarékos

 

 

A 21,6 kWh óra otthoni töltéssel, 70 Ft-os kWh áron az úgy 1470 forint költség, amit 600 forintos benzinnél plusz 2,45 liternek lehet számolni. A kettő együtt már 8,3 literes fogyasztásnak felelne meg, ha érdemes lenne ilyen számolásokba belemenni. De mivel a kilométerköltség nagyban függ az elektromos használattól – gyakori otthontöltéssel, tisztán villannyal autózva a 2,3 literes átszámított fogyasztás is elérhető vele még a nem éppen fogyasztásbarát téli klíma mellett is. 

Költségek

A Wankel-motorral megtámogatott elektromos Mazda MX-30 R-EV alapára 13 600 000 forint, ami pont 100 ezerrel több, mint a BEV, vagyis tisztán elektromos változat indulóára. A csúcsváltozat pedig 16 040 000 forintba kerül. A megrendeléskori árakat a Mazda garantálja, függetlenül attól, hogy mikor érkezik meg valójában az autó és akkor éppen hogy áll a forint árfolyama.

 

 

A Mazda MX-30 R-EV és vetélytársai – Listaár, forint
MAZDA MX 30 BEV 35,5 KWH – 200 KM (145 LE) 13 500 000
MAZDA MX 30 R EV 17,8 KWH – 85 KM (170 LE) 13 600 000
KIA NIRO PHEV 11,1 KWH – 65 KM (180 LE) 13 949 000
BMW X1 XDRIVE25E – 86 KM (245 LE) 17 900 000

 

 

Az extralistán mindössze a különféle fényezések találhatóak meg, ezekkel lehet még egy kicsit növelni a számla végösszegét. A metálfényezés felára 200 ezer forint, kicsit többe, 270 ezerbe kerül a Machine Grey fantázianevű festés, a többszínű fényezésért pedig 520 ezret kérnek, a jellegzetes Mazda-piros – ez Soul Red Crystal néven fut – a legdrágább, ezért 700 ezret kell fizetni. 

 

Az autó legszebb része a hátsó lámpa

 

 

Értékelés

Vegyes képet mutat a hatótávnövelővel kiegészített Mazda MX-30. Annak, aki minden este otthon töltőre tudja tenni az autót, annak csak öröme lesz az autóban, pláne, ha belefér a télen 50 kilométeres elektromos hatótávba. Aki viszont sokat szeretne tisztán autózni, annak kellemetlen lehet a folytonos töltőkeresés a szerény hatótáv miatt. Hibridként használva viszont közel nem annyira takarékos, mint amit a hibridség ígér.

Érdemes mérlegelni, hogy a komolyabb elektromos hatótáv vagy a beépített benzines hatótávnövelő által kínált szabadság fontosabb-e valakinek. Mert árban nincs lényegi különbség a Mazda MX-30 teljesen elektromos és a Wankel-motoros hatótávnövelős változata között. 

 

MELLETTE – ELLENE
  • Különleges forma
  • Az 50 literes benzintankkal nagy vegyes hatótáv
  • Príma minőség
  • Ízléses utastér jól működő kezelőszervekkel
  • Szerény elektromos hatótáv
  • Szűk hátsó üléssor
  • Nem éppen praktikus hátsó ajtó
  • Kis csomagtartó

 

 

Forrás és képek: vezess.hu

Hasonló cikkek

Mikor cseréljük le autóinkon a nyári abroncsokat a télire?

Mikor cseréljük le autóinkon a nyári abroncsokat a télire?

Tovább olvasom »
Használt ruhából készül az új Skoda

Használt ruhából készül az új Skoda

Tovább olvasom »
Autópálya matrica: nyakunkon a határidő

Autópálya matrica: nyakunkon a határidő

Tovább olvasom »
Ezekkel az autókkal lehet sok benzint megspórolni

Ezekkel az autókkal lehet sok benzint megspórolni

Tovább olvasom »
Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

Tovább olvasom »